15 °C Budapest

Százezres költségtől búcsúzhatnak a háziasszonyok ezzel a hét trükkel

2017. október 15. 13:00

Hiába tartjuk tisztán a lakásunkat, néhány helyen csak szakember segítségével vagy speciális technikával tudjuk eltüntetni a lerakódott szennyeződést. Tíz olyan módszert mutatunk, amelyek szinte nulla költségűek, és a legnehezebben hozzáférhető helyekről is eltünetik a koszt.

Vannak helyek a lakásban, melyeket egyszerűen képtelenség tisztán tartani, ha csak nem akarjuk az összes szabadidőnket egy fogkefével és különböző kemikáliákkal a kezünkben tölteni. Ha meguntuk, hogy számtalan, nehezen hozzáférhető helyen van lerakódva mocsok a lakásunkban, akkor felmerülhet, hogy profi takarítóra bízzuk a munkát.

Ha beírjuk a Google-be, hogy nagytakarítás, számtalan fizetett hirdetéssel találkozunk, melyeket átböngészve kiderül, hogy akár bruttó 1140 forintba is belekerülhet négyzetméterenként, hogy profik takarítsák ki a lakásunkat, így egy 60 négyzetméteres lakás esetében 68 ezer forintot, egy kisebb, 120 négyzetméteres házért pedig 137 ezer forintot kell fizetni.

A KSH pénteki közleménye szerint 2017 II. negyedévében megfigyelt szolgáltatási területeken a szolgáltatási árak 0,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos negyedévéhez képest, azonban a takarítás ezt jóval meghaladó mértékben, 2,7 százalékkal emelkedett. Érdekes, hogy a távközlési díjak 4,6%-kal estek vissza, mely az új uniós szabályoknak köszönhető mobilinternet- és a roamingdíjak visszaesésének köszönhető. Az uniós roamingszabályozás értelmében 2017. június 15-től kezdődően ugyanis a felhasználók külföldi utazásaik során a belföldivel azonos árakon és azonos feltételekkel vehetik igénybe a mobilszolgáltatásokat.

5 százalékot meghaladó áremelkedés a postai, futárpostai, valamint a biztonsági, nyomozói tevékenységek terén történt (5,8, illetve 5,2%), a munkaerőpiaci szolgáltatások árai pedig 4,5 százalékkal emelkedtkek. A takarítói szolgáltatások árváltozásának hátterében alapvetően a minimálbér jelentős, 2017 elején bekövetkezett 15%-os növekedése áll a KSH szerint. 

Hol vannak a tippek?

Ha a takarítási díjakat szeretnénk vagy nem tudjuk kifizetni, mutatunk néhány módszert, amelyekkel könnyen megszabadulhatunk a legzavaróbb szennyeződésektől, ráadásul szinte ingyen, a háztartásban már meglévő anyagokkal dolgozhatunk. A felhasználandó anyagok közül csak a bórax nincs jelen általában a háztartásokban, ezt viszont aprópénzért beszerezhetjük.

Karcos faasztal megtisztítása

Keverj össze félpohár ecetet és félpohár olívaolajat, majd egy rongy segítségével erősen töröld át az asztalt. A felület újszerűvé válik és eltűnnek a karcolódások is.

Fejzsírtól elszíneződött fehér párnahuzat

Keverj össze egy pohár mosószert, egy pohár mosogatószert, egy pohár fehérítőt, félpohár bóraxot és adj hozzá forró vizet, majd ebben mosd ki a huzatot. Teljesen kifehéredik.

Fa konyhaszekrényajtó

Keverj össze egy kanál olajat és két pohár sütőport, majd egy fogkefe segítségével sikáld át az elszíneződött területet. Újra régi színeiben pompázik majd.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elvízkövesedett, falra rögzített zuhanyrózsa

Ecettel alaposan töröld át a zuhanyrózsát, ha túl makacs a szennyeződés, egy háztartási gumival rögzíts rá egy kisebb nejlonszatyrot, és hagyd úgy egy órán keresztül. Miután levetted, alaposan most át vízzel.

Elkoszolódott vasaló

Fedd be a vasalódeszkát papírral, majd hints rá nem túl sok sót. Kapcsold be a vasalót és állítsd maximumra, de a gőz funkció legyen kikapcsolva, és víz se legyen a tartályában. Mikor teljesen átforrósodott, kezd el vasalni a sót a papíron. Hamar eltűnik minden szennyeződés.

Penész a csap és a kád körül

Csinálj körülbelül egy centiméter átmérőjű vattalabdákat, és áztasd be őket fehérítőbe, és egy teljes éjszakára helyezd őket a penészes területre. Reggel egy fogkefével súrold le a maradék penészt!

Elszíneződött ezüst étkészlet

Bélelj ki egy sütőtepsit alumínium-fóliával, tedd bele az evőeszközöket, alaposan sózd be őket és önts rá forrásban lévő vizet! Hagyd úgy fél órán keresztül és kész is vagy. A végén az étkészletet is öblítsd át!

A tippeket innen szedtük össze

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem