9 °C Budapest

Pesti kirakat-élet: kisboltban húzzák meg magukat élelmes magyarok

2018. október 2. 05:36

A budapesti albérletárak elmúlt években tapasztalt robbanásszerű emelkedése miatt szinte már lehetetlen megfizethető lakást találni a piacon. Üresen álló, elhagyatott üzlethelyiségekből viszont nincs hiány - egyre többen kényszerülnek arra, hogy apró, utcafronti egykori pékségekbe, virágboltokba költözzenek. De még ez a megoldás sem nevezhető igazán olcsónak.


Egyre kevesebb jó minőségű, felújított lakás van a piacon, főként Budapest és a nyugati megyék nagyvárosaiban okoz kihívást minden igényt kielégítő, vagy akár csak egy elfogadható otthont találni. Az albérleteket pedig már egyenesen vadászni kell, és ha eljutunk egy elfogadható lakás közelébe, akkor arra azonnal le kell csapni, gondolkodni sincs idő, különben az utánunk érkező érdeklődő biztosan kiveszi.

A szűkös lehetőségek miatt ma már nem csak a lakóingatlanokba költöznek be azok, akiknek sürgősen szállás kell, de nem ritka, hogy egykori, félig-meddig átalakított üzlethelyiségekbe, garázsokba is. Hiszen amilyen könnyű ma egy lakást kiadni a fővárosban és néhány vidéki nagyvárosban, olyan nehéz egy üzlethelyiségre hosszú távú, megbízható bérlőt találni. Budapestnek nem csak a belső, de a Nagykörúton kívüli területein sorra nyílnak az újabb és újabb üzletek, melyeknek egy jelentős része itt azonban egy-két hónap után kénytelen bezárni.

Több VII. kerületi partnerünk is jelezte, hogy a kerület kevésbé frekventált részén vannak ilyen ’lakások’, amiket - mivel a kereskedelem jelentősebb gyalogos forgalom híján nem megy ezekben az utcákban - lakásként hasznosítanak. Mivel ezek utcai, földszinti elhelyezkedésűek, inkább szálláshelyként hasznosulnak, rövid távon adják bérbe a tulajdonosaik. Arról nincs információnk, hogy ezeket visszaminősíttetik-e lakó funkcióra, vagy megmaradnak kereskedelmi egységek

 - mondta el a Pénzcentrum kérdésére válaszolva Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Üzlethelyiséget bérelni ma sokkal könnyebb, mint lakást, bár nagyon változatos, hogy mennyibe kerül - nyilván a lokáció itt kulcsfontosságú. Egy jó elhelyezkedésű, forgalmas és népszerű utcában lévő ingatlanért akár többmillió forintot is el lehet kérni havonta, ha azonban "rossz" helyen van, ennek csupán a töredékét - és az is bizonytalan. Ha az üzlet bedől, a bérlő nem fog tudni fizetni,  azonban lakásként kiadva, sokkal nagyobb biztonságban van a bérbeadó.

Egy általunk felhívott "kiadó lakás vagy üzlethelység"-et hirdető ingatlantulajdonos azt mondta a telefonban, hogy a helyiséget először saját célra alakította át, mivel az agglomerációban lakik, és késő este már nem tudott hazautazni. Most azonban kiadná, kizárólag hosszú távra maximum két főnek a 23 négyzetméteres egykori zöldségesboltot. 130 ezer forintért (bár ez az ár erősen alkuképesnek hangzott). Attól azonban erősen elzárkózott, hogy mint leendő bérlői bejelentkezzünk a "lakásba", és arra a kérdésre sem válaszolt határozott igennel, hogy az üzlethelyiség át van-e minősítve lakóingatlanná.

Az ország nyugati felében, Sopronban is létező jelenségről van szó, sőt, nem csak egykori kereskedelmi egységekben, de garázsokban is sokan élnek a városban

 - tudtuk meg Szolnoki Angélától, a Street House Ingatlanközvetítő ügyvezetőjétől. Ő úgy látja, hogy azok a helyiségek, melyek üzletnek kiadva nem minden esetben rentábilisak, lakásnak viszont jók lehetnek. A város népessége az utóbbi 5-10 évben majdnem a másfélszeresére nőtt, tehát szó szerint minden talpalatnyi lakható területre szükség van. Nagyjából 100-120 ezer forintot lehet elkérni egykori boltokért, ám cserébe az esetleges kényelmetlenségekért mindössze 20-30 százalékot spórolnak a bérlők havonta a lakbéren.

De nem csak itthon, külföldön is találkozni üzlethelyiségekben lakó helyiekkel, Nápolyban óvárosában sétálva is beláthatunk egykori üzletekbe, ahol most egész családok élne, csupán egy vékony függönnyel elválasztva a forgalmas utcától.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Özönlenek a nagyvárosokba

Az egész közép-európai régióban, így hazánkban is tapasztalható súlyos munkaerőhiány miatt egyre többen költöznének a nagyvárosokba, ahol lényegesen többet lehet keresni, mint vidéken. A megvehető, kivehető ingatlanok száma azonban véges, hiába pörög az építőipar és épül egyre több lakás, nem elég. A népszerű kerületekben nem ritka, hogy akár egymillió forintot is elkérnek egy új lakás négyzetméteréért, jelentős önrész nélkül tehát egyre reménytelenebb saját ingatlanba vágni, marad az albérlet - melyek azonban a lakásárakkal párhuzamosan folyamatosan drágulnak.

A hivatalos eljárás

Persze mindenkiben felmerül a kérdés, hogy lehet-e legálisan üzlethelyiségben lakni. Hivatalosan, nem, ám Szolnoki Angéla, ingatlanközvetítő szerint ezt soha senki nem ellenőrzi. De persze megvan ennek a módja: ha egy üzlethelyiséget hivatalosan is lakóingatlanná akarunk nyilváníttatni, akkor hosszú és költséges procedúra elé nézünk.

Az átminősítésekkel kapcsolatos hatósági bizonyítványok kiállítását az önkormányzatok építési vagy műszaki osztálya végzi, feltéve, ha minden megfelel az OTÉK (az országos településrendezési és építési követelményekről szóló) Kormányrendelet előírásainak. Olyan feltételekre kell itt gondolni, mint hogy legyen benne víz, áram, lehessen fűteni és jól szellőzzön minden helyiség.

Az építési engedélyezési eljárás keretében olyan engedélyeztetési tervet kell készíttetni, mely az érvényben lévő lakásokra vonatkozó építéshatósági előírásoknak megfelel, és tartalmazza az esetlegesen szükséges átalakításokat. Társasház esetében szükség van még hozzájárulásra is. Ha a szükséges átalakítások elkészültek, akkor lehet benyújtani a használatbavételi engedély iránti kérelmet.

Bejelentkezés

A bejelentkezés, azonban teljesen más lapra tartozik, hiszen a lakcímtörvény kimondja, hogy jogszerű használat mellett (tehát ha nem illegális lakásfoglaló vagy) bárhova bejelentkezhetsz függetlenül az épület típusától, sőt, még akkor is ha a helyiségek jogilag nem minősülnek lakásnak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm