Ősszel kezd igazán pörögni a lakáspiac (x)

Pénzcentrum
2019. október 8. 15:15

A csendesebb nyári hónapok után ősszel felélénkül a lakáspiac, ilyenkor az új lakások iránt is erősödik a kereslet. Nézd meg a számokat, hogy felkészülten indulj el az október 11-13. között, a Hungexpon tartandó Lakás 2019 Kiállításra!

A kerületek közötti sorrend nem változott érdemben az utóbbi negyedévekben az új lakások árát tekintve. Ha valamivel régebbre tekintünk vissza, akkor viszont a belvárosi kerületek előretörése látható. Míg öt-hat éve az V. kerület az I., II. és XII. kerülettel versenyzett a legdrágább kerület címéért, mostanra jelentősen lehagyta versenytársait, 20-30 százalékkal magasabb árakat elérve. Ugyanez ment végbe a VI. és a VII. kerületben is, amelyek korábban a XI. vagy a XIII. kerülettel voltak egy árszinten, a különbség azonban mára a 40 százalékot is meghaladja, előbbiek javára.

A legnagyobb előrelépés azonban kétségkívül a VIII. kerületben ment végbe, ami egy évtizede még bőven átlag alatti árakkal rendelkezett, a megítélésének javulásával azonban mostanra - az új lakásokat nézve - a hetedik legdrágább kerület, egymilliós négyzetméterárakkal.


Aki olcsóbban szeretne új lakást, annak érdemesebb a külsőbb kerületekben nézelődnie - például a X.-ben vagy a XIX.-ben -, ahol már 600 ezer forintos négyzetméteráron is szép számmal vannak új lakások.

Az idei év legfontosabb lakásprojektjeivel találkozhatsz jövő hétvégén

A Portfolio Csoport az őszi LAKÁS 2019 KIÁLLÍTÁSRA az idei év legfontosabb új projektjeivel és fejlesztéseivel várja a látogatókat, akik az újépítésű ingatlanok mellett válogathatnak a használt lakások közül, és természetesen hasznos tanácsokat is kaphatnak a vásárláshoz, például a hitelekről vagy a családtámogatásokról.A látogatók olyan kiállítókkal találkozhatnak, mint például a

  • Metrodom,
  • a Biggeorge Property,
  • a Siskin,
  • a Cordia,
  • az Avico Riverbay,
  • a Duna Pearl,
  • az iDom,
  • vagy az Allure Residence.


A LAKÁS 2019 KIÁLLÍTÁSON az érdeklődők választhatnak a legnagyobb hazai bankok - a Takarék Csoport, a Budapest Bank, a CIB, a MKB -, lakástakarékpénztárak és pénzügyi közvetítők számos hitel és pénzügyi termékéből is.

Október 11-én, 12-én és 13-án a Hungexpón a legnevesebb beruházók több ezer új ingatlant kínálnak: érdemes kilátogatnia mindenkinek, aki ingatlanvásárlást tervez.


Természetesen a szervezők nyereményjátékkal is várják a látogatókat. Akik a kiállítás ideje alatt, a helyszínen új építésű lakás vételére regisztrálnak és november 15-ig előszerződést vagy szerződést kötnek és befizetik az előleget, kisorsolnak egy 1 millió forint értékű bankkártyát.

Portfolio Lakás 2019

HUNGEXPO, F pavilon
október 11. 10:00-tól - 18:00-ig
október 12. 10:00-tól - 18:00-ig
október 13. 10:00-tól - 17:00-ig

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm