19 °C Budapest

Nem hoz a nyár sem könnyebbséget a szülőknek? Ezekre a táborokra nem számíthatnak

2020. május 8. 09:01

A nyárra tervezett táborok zöme elmarad, egyelőre úgy tűnik, talán augusztusban tudnak majd gyermekeket fogadni. Várható azonban, hogy ha meg is tudnak szervezni egy-egy tábort, valószínűleg kevesebb gyermeket látnak majd vendégül.

A gyermekeknek szervezett nyári táborok megvalósulását még nagy bizonytalanság lengi körül - erről tájékoztatta a Magyar Református Szeretetszolgálat a Magyar Nemzetet. Emlékeztettek arra, hogy minden nyáron több tábort is szoktak szervezni, ilyen például a Nyilas Misi Ösztöndíjasok Tábora a tehetségeknek vagy a napközis programjaik Debrecenben, Ózdon és Kárpátalján a rászoruló fiataloknak.

Ezeket július végén, illetve augusztusban szoktuk megrendezni. Hivatalosan még nem fújtuk le ezeket a táborokat, de természetesen az egészségügyi helyzettől, valamint a korlátozó intézkedésektől függően erre később sor kerülhet. Azt látjuk, hogy ha az eredetileg tervezett időpontokban nem tudjuk megvalósítani a gyermekek táboroztatását, annak későbbi időpontra - például őszre - való áthelyezése nem jelent megoldást

- emelték ki. Emellett azzal érveltek, hogy ezeknek a táboroknak kifejezetten az iskolai szünidő és a nyári szabadidős lehetőségek szolgálnak apropójául.

Az Ökumenikus Segélyszervezet azt közölte augusztusban szeretnének két tábort szervezni az akkor hatályos biztonsági előírásoknak megfelelő körülmények biztosításával. A tervek még természetesen változhatnak - mutattak rá. Hozzátették: az intézményeik addig is folyamatosan segítik a gyermekeket, a munka a járvány miatt zömében online platformokra került át.

A Magyar Vöröskeresztnél jelenleg is egyeztetnek a hatóságokkal a táboroztatási lehetőségek feltételeiről, de nagy valószínűséggel a korábbi évekhez képest kisebb volumenben tudnak vendégeket fogadni és később indulnak az ilyen jellegű programjaik. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt nagy múltra visszatekintő Hétcsoda Élménytáborát viszont idén biztosan nem rendezik meg, függetlenül a korlátozások esetleges enyhítésétől. Ennek oka, hogy a táborban a legnagyobb számban sajátos nevelési igényű gyermekeket fogadnak, gyakran társult betegségekkel is, így mindenki egészségének megóvása érdekében törölték a programot.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Magyar Honvédség az idén nyáron nem szervezi meg a szokásos táborokat a gyermekek és a családok egészségének védelme és biztonsága érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom