5 °C Budapest

Magyar családok hada maradhat fűtés nélkül idén ősszel

2017. szeptember 16. 06:58

Szeptember 15-én hivatalosan is kezdetét vette a 2017/18-as fűtési szezon. Ugyan az időjárás alakulása várhatóan még ad némi haladékot a családoknak, de a karbantartást mihamarabb érdemes elvégeztetni. Különösen, hogy a Pénzcentrum értesülései szerint már most akkora a szerelőknél a túljelentkezés - idénymunkáról lévén szó -, hogy 2-3 hetet is várni kell a szakemberre. Árak tekintetében is többre készülhetünk, mint tavaly, kiszállási díjtól függően 10-20 ezer forint között mozog az általános ellenőrzés.

Szeptember 15-én hivatalosan is elindult a fűtési szezon Magyarországon, ez pedig egyet jelent azzal, hogy mihamarabb gondoskodnunk kell otthonunk fűtési rendszerének beüzemeltetéséről. Hiába hívják fel ugyanakkor a fogyasztók figyelmét évről-évre a szolgáltatók, a Pénzcentrum értesülései szerint ezúttal is háztartások tömege hagyta az utolsó pillanatra a fűtési rendszer ellenőrzését. Iparági információink szerint már most jellemző, hogy csak hetekre előre lehet időpontot egyeztetni a fűtésszerelőkkel. Sőt, a roham miatt némi áremelkedésre számíthatnak a családok:

kiszállási díjtól függően 10-20 ezer forint között mozog egy általános ellenőrzés.

A magyar háztartások jó része gázkazános-radiátoros, ahol ajánlatos évente legalább egyszer átvizsgáltatni, karbantartatni a kazánunkat. A karbantartás során megtisztítják a készüléket, és műszeresen beállítják. Ennek köszönhetően jobban fog működni a kazán, jobb lesz a hatásfoka - szakemberek szerint ennek hiányában 5-10 százalékkal is rosszabb hatásfokkal üzemelhet a rendszer.

A karbantartás másik fontos aspektusa pedig az életvédelem: a hivatalos adatok szerint évente 200-300 szén-monoxid-mérgezéses esetet jegyeznek fel, ezek közül 10-15 halálos áldozattal is jár. Már ez a szám is ijesztő, de a szakértők szerint akár több tízezer be nem jelentett, vagy fel nem ismert enyhe szén-monoxid mérgezés is történhet. Az esetleges tragédiák megelőzésében kulcsfontosságú a megfelelő szellőzés biztosítása, ami különösen az egyre jobb szigetelőképességű nyílászárók miatt érdemel külön figyelmet

Míg a régi, fa ablakok elkerülhetetlenül "szeleltek", a modern, kiválóan szigetelő nyílászárók mellett tudatosan kell gondoskodni a beépített szellőzésről és a rendszeres szellőztetésről. Ez és a rendszeres karbantartás az alap biztonsági intézkedés, de különösen nyílt égésterű készülékek esetében javasolt az érzékelő használata is. Fontos, hogy az érzékelők működőképességét is rendszeresen ellenőrizzük, a szükséges karbantartásokat (elemcsere, tisztítás) elvégezzük.

A fél éve nem használt tüzelőberendezésekben meglazulhatnak a tömítések, az alkatrészek elmozdulhatnak, ezért az első fűtési nap előtt szakemberrel kell átvizsgáltatni. A gázkészülék lángőrét tilos kiiktatni, működését nem szabad műszakilag módosítani! Emellett a radiátorok légtelenítése is fontos lépés a hatékony fűtés érdekében, ami akár házilag megoldható. A hőtermelő-berendezések ellenőrzését viszont csak gázszerelői igazolvánnyal rendelkező, szakképesített személy végezheti el - hívták fel a figyelmet még tavalyi közleményükben az újHÁZ Centrum szakértői.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján, továbbá a gázigazolvány weboldalon megtalálhatók azok a regisztrált gázszerelők, akik jogosultak a felülvizsgálat, a karbantartás elvégzésére.

Te is lehetsz rezsibiztos!

A fűtési szezon beköszöntével a magasabb számlák is hamarosan megérkeznek a postaládáinkba. Nem mindegy viszont, hogy mennyivel fizetünk többet, néhány ügyes ötlettel ugyanis jelentősen lefaraghatunk a kiadásainkból. Az alábbi építészeti- és gépészeti megoldásokkal, illetve ingyenes praktikákkal sokat tehetünk azért, hogy ne menjen rá a gatyánk is a közüzemi számlákra.

Napközben tekerd le a fűtést!

Sokat spórolhatunk azzal, ha napközben, amíg munkában/iskolában van a család, akkor letekerjük a fűtést. Ha 4-5 fokkal állítjuk alacsonyabbra a hőmérsékletet napi 8 órán keresztül, azzal nagyjából 10 százalékot spórolhatunk a fűtésszámlán. A legjobb egyébként, ha programozható termosztátunk van, ez ugyanis automatikusan elvégzi helyettünk az állítgatásokat.

Lényeges, hogy ez a praktika nagyban függ attól, hogy a lakásnak mennyire jó a szigetelése, nem minden esetben járunk jobban ezzel a megoldással. A hőcserélős fűtési megoldásoknál szintén nem érdemes ezzel próbálkozni, jobban járunk, ha nem állítgatjuk a hőfokot.

Állítsd be a meleg víz hőmérsékletét!

Jellemzően az egyedi megoldásoknál lehetséges beállítani a felhasznált meleg víz hőmérsékletét. Lakásonként eltérő lehet, hogy mennyi a beállított maximum, azonban általánosságban elmondható, hogy 50 foknál magasabbra nem érdemes állítani a hőmérsékletet. Az ennél melegebb víz akár égési sérülésekhez is vezethet, így a használata nemcsak nem indokolt, de veszélyes is.

Tömjük be a réseket!

A lakásunk a legtöbb hőt az apró réseken keresztül veszítheti, így ezek leszigetelésével sokat takaríthatunk meg. A leginkább kényes részek az ablakok, ajtók mellet, a közmű csövek környékén és a kémények mellett találhatók. Ezeket legkönnyebben purhabbal vagy speciálisan az apró repedések betömésére kitalált dugasszal tömhetjük ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Figyeljünk a padlásra is!

Sok családi házban nincs beépítve a tetőtér, ugyanakkor a ház lakott része és a padlás között sincs szigetelés (gondolva a későbbi beépítésre, vagy csak erre már nem jutott pénz). Emiatt viszont a padlásfeljárónál általában csak úgy szökik a meleg levegő, amit az ajtó kívül-belül szigetelésével védhetünk ki gyorsan és olcsón.

Fóliázzuk le az ablakot!

Az (zárt) ablakokon keresztül sok hő távozik a lakásból télen, nyáron pedig sok meleg jön be. Ha viszont lefóliázzuk az ablakot, azzal rengeteg hőt benntarthatunk a lakásban, ráadásul nyáron a meleget tartja kint a fólia.

Használd a ventillátort!

A plafonra szerelt ventillátorok nemcsak a nyári melegben lehetnek hasznunkra, hanem télen is jó szolgálatot tehetnek. A legtöbb ventilátor ugyanis fordított irányba is állítható, így pedig a felfelé szálló meleg levegőt nyomja lefelé. Lényeges, hogy amennyiben kimegyünk a szobából, kapcsoljuk ki a ventillátort, hiszen áramot fogyaszt, és csak akkor van értelme, ha a helyiségben tartózkodunk.

Szigeteld le a fűtéscsöveket!

Ha van olyan fűtéscső, amely rövidebb-hosszabb szakaszon a házon kívül fut, akkor érdemes ezt leszigetelni. Ezt a technikát a lakáson belül is lehet alkalmazni, igaz alacsonyabb hatásfokkal.

Tegyél egy függönyt az ajtódra!

Az ajtóra szerelt függöny akár belül, akár kívül egy plusz szigetelő réteget képezhet, amellyel a bejáraton keresztül kiszivárgó hő útját zárhatjuk el.

Húzd be a függönyöket!

A fenti trükk az ablakoknál is működik, azzal a különbséggel, hogy ha kisüt a nap, akkor érdemes elhúzni a függönyt, hogy a napfény besüthessen a lakásba.

A pincében is szigetelj!

Az elpazarolt hő jelentős része a pincén keresztül szökik meg. A leszigetelésekor kétféle megoldást választhatunk:

  • Vagy a pincét vesszük úgy, mintha kültér lenne és a lakott rész és a pince közé húzunk fel szigetelést (ekkor a párával érdemes számolni, viszont olcsóbb lesz),
  • Vagy a pincét is a lakás részeként kezeljük és a falát rendes anyaggal szigeteljük.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem