18 °C Budapest

Ide menekíti pénzét a magyar elit: luxus a főváros rejtekében

2018. március 22. 05:25

Noha az új építésű lakások átlagos négyzetméterára is 731 ezer forint felett jár a fővárosban, ez nagyon messze van az igazi luxustól. A Budapesti Lakáspiaci Riport friss adatsorát alaposabban is górcső alá véve nagyon úgy tűnik, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a méregdrága lakóingatlanokra. A 100 millió forint feletti kategóriában 406 eladó lakóingatlan van jelenleg Budapesten, míg az 50 milliónál drágább lakások száma meghaladja a 2287 darabot.

Megjelent a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb, az idei első negyedévére vonatkozó adatsora, amely alapján leszögezhetjük: a fővárosban egyre nagyobb igény mutatkozik a luxuslakásokra. Ennél persze jóval összetettebb a kép, hiszen az Eltinga, az Ecorys és az FHB Index szakemberei már 421 budapesti lakóingatlan-fejlesztést számláltak össze; az adatsor újépítésű lakásainak száma pedig meghaladja a 19300-at. A riport nyers adatsorát górcső alá véve a Pénzcentrum azt is megállapította, hogy a fővárosban jelenleg egy átlagos újépítésű lakás

  • alapterülete 70,5 négyzetméter;
  • négyzetméterára pedig bő 731 ezer forint.

Érdemes azonban a várost jóval közelebbről is megvizsgálni, hiszen a lakáspiaci mutatók egészen komoly kilengést is tudnak produkálni. Az például már Buda és Pest viszonylatában is látszik, hogy a Duna árban is komoly vízválasztó. A négyzetméterenként 100 ezer forintos árdifferencia, egy 70 négyzetméteres lakás esetében azt jelenti, hogy átlagosan bő 7 millió forintot spórolhat valaki, ha a folyó keleti oldalán keres új otthont magának.

A kerületi bontás alapján viszont az is kiderül, hogy mégsem egy budai kerület viszi a prímet; az V. kerület ugyanis majdnem 800 ezer forintot ver rá négyzetméterenként az ezüstérmes I. kerületre. A drágább lokációk közé tartozik még Budán a XII., és a II. kerület, Pesten pedig a VII., illetve a VI., kerületek, ahol az egységárak bő 900 ezer és 1,2 millió forint között szóródnak.

A XIII., a XI., a III., a IX., illetve a VIII. kerületek némileg lemaradnak a listavezetőktől, itt 690-710 ezer forint közötti négyzetméterárakkal kalkulálhatnak az érdeklődők. Budapest többi, főként külső kerületeiben pedig félmilliós egységár alatt is vásárolhatunk, de 400 ezer forint alatt még a városközponttól legtávolabb eső kerületekben sem juthatunk hozzá egy négyzetméternyi új építésű lakáshoz.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

De érdekes eredményre vezetett a Pénzcentrum méretkategóriák szerinti elemzése is. Kiderült ugyanis, hogy a lakások méretének növekedésével nem egyenes arányú a fajlagos árak csökkenése. Míg a legkisebb garzonlakásoktól, az egy-másfél szobás lakásokon át, a 2-3 szobás, maximum 80 négyzetméteres lakások felé haladva egyre olcsóbb négyzetméterárakkal találkozhatunk, addig 80 négyzetméter fölött fordul a kocka. Erre persze a 10+10-es CSOK lehet a magyarázat, hiszen a fejlesztők is szeretnének hasznot húzni az ajándékpénzből.

Végül pedig turkáltunk picit a luxuskategóriában is, és őszinték leszünk, leesett az állunk. Nem is az volt a meglepő, hogy a legdrágább projekt irányára 522 millió forint, hanem az, hogy a luxusfejlesztések darabszáma szerint egyértelmű, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a többszáz milliós lakásokra a fővárosban. Az összesítés szerint a 400 millió forintnál drágább kategóriában 7, a 300 milliónál drágáb kategóriában 17, a 200 millónál drágább kategóriában 55, a 100 millió forint feletti kategóriában pedig 406 eladó lakóingatlan van Budapesten, míg az 50 milliónál drágább lakások száma meghaladja a 2287 darabot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem