A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
A Zöld Híd Kft. mai napon tartott sajtótájékoztatóján bejelentették: továbbra sem lehet tudni, ki és hogyan fogja a jövőben elszállítani 116 település hulladékát.
A hvg.hu tudósítása alapján elhangzott, hogy akár két hétig is elszállíthatatlanul maradhat a szemét, ezután merül csak fel közegészségügyi járványveszély, ami miatt haladéktalanul cselekednie kell a hatóságoknak. A sajtótájékoztatóra hiba várták a kukalholding NKHV és a Katasztrófavédelem képviselőit is, tőlük nem érkezett senki.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes és a katasztrófavédelem főigazgatója ma 12:30-kor tartanak hulladékszállítás témakörében sajtótájékoztatót. Amint van friss információ, frissítjük cikkünket.
Frissítés: A Katasztrófavédelem sajtótájékoztatóján a főigazgató elmondta, hogy felkészültek a szemétszállítás megszervezésére az ország bármelyik pontján, és képesek ellátni a szolgáltató feladatát - számolt be az Index.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







