Csősz Boglárka a válása után visszaköltözött Magyarországra, maga mögött hagyva korábbi törökországi életét.
79 millióért dobta piacra Tahitótfalu magaslatán álló családi házát a válófélben lévő Csepregi Éva. Szakértők szerint a legendás énekesnőnek várhatóan valamennyit engednie kell majd az árból.
Meglepetésként ért mindenkit, Csepregi Éva 15 évnyi házasság után elválik párjától, Attilától. Bár elvileg semmi nem utalt arra, hogy baj lenne a kapcsolatukkal, úgy látszik, a döntésük végleges - számolt be róla nemrég a Bors.
Ezt támasztja alá az is, hogy Tahitótfaluban található családi házukat már piacra is dobták. A Pénzcentrum az Otthontérképen találta meg az ingatlan hirdetését, amely szerint a háromgenerációs, nyolc plusz két félszobás, kandallós, újszerű állapotban lévő ingatlan 79 millió forintot kóstál.
Természetesen kíváncsiak voltunk, a közel 80 milliós árcédula nem túlzás-e, illetve könnyen találnak-e majd vevőt Csepregiék, ezért az Otthontérkép vezető elemzőjéhez fordultunk. Ditróy Gergely azon a véleményen volt - anélkül, hogy tudta volna, ki a tulaj - az árba nyilván belekalkulálták a manapság az agglomerációban megszokott 10 százalék környéki alku mértékét is.
- fogalmazott Ditróy Gergely.
Ezt támasztja alá egyébként az Otthontérkép legfrissebb elemzése is, amely szerint a leggyorsabban és a legjobb áron jelenleg a minél kisebb alapterületű, lehetőleg városi, belvárosi lakásokat lehet értékesíteni, míg Pest megye népszerűsége országosan csak a középmezőnyben található. Ráadásul a statisztikák szerint a 180 négyzetméternél nagyobb alapterületű házak eladhatósága az egyik, ha nem a legnehezebb falat a jelenlegi piaci körülmények között.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- fűzte hozzá Ditróy Gergely.
Címlapképünk forrása: Google Maps
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







