Ez már a vízkatasztrófa? Négyhavi ivóvizünk folyik el a semmibe, bármikor beüthet a krach

Paks tanulsága az is, hogy bár soha nem látott energiaválság fenyegetett, kritikus helyzetben elsőként a műszaki megoldásra kell koncentrálni. A felelősség és az esetleges politikai szempontok tisztázása nem előzheti meg a katasztrófa kivédését.

Illés Gábor, az ECORPS Kft. tulajdonos-ügyvezetője a Financial Times magyar vízhelyzettel foglalkozó cikkére reagált: a lap 12 milliárd eurós nagyságrendű beruházási szükségletről ír Magyarország természetes vízrendszereinek helyreállításával kapcsolatban.

Miközben a klímaváltozás és az egyre szélsőségesebb időjárás miatt Magyarország történelmi vízhiánnyal küzd, nemcsak az a kérdés, honnan lesz elegendő vizünk, hanem az is, hogy képesek vagyunk-e megtartani azt, ami rendelkezésünkre áll. Az önmagában kevés, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban bánnak a vízzel – jegyzi meg a szakértő. Hozzátette: „a takarékoskodás ugyanis nem csupán a felhasználók felelőssége: hiába csökkentjük a fogyasztást, ha a hálózat hibáin keresztül akkor is folyik el a víz, amikor a csapok zárva vannak. Most a víziközműveknél is a veszély elhárítására, a hálózat tényleges megjavítására és a korszerű technológiák hatékony alkalmazására van szükség.”

Négy hónapra elegendő vizet veszítünk el

Magyarországon évente 138,8 millió köbméter ivóvíz nem jelenik meg értékesített fogyasztásként. Ez a mennyiség a teljes magyar lakosság mintegy négy hónapra elegendő vízfogyasztásának felel meg. A hálózati vízveszteség országos átlaga nagyjából 21-22 százalék, bizonyos térségekben pedig eléri vagy akár meghaladja az 50-60 százalékot. A Víz Koalíció által közölt adatok szerint országosan átlagosan óránként 10-11 csőtörés történik.

A probléma azonban nem merül ki az elöregedett csövekben. Elavult, magas energiaigényű berendezések, valamint egyéb műszaki és minőségbiztosítási hiányosságok is nehezítik a rendszer biztonságos működését.

A következményeket pedig már a fogyasztók is érzik. Július végén 14 településen – köztük Pomázon, Budakalászon, Solymáron, Pilisvörösváron és Tahitótfaluban – harmadfokú vízkorlátozást kellett elrendelni.

Illés Gábor szerint egyes településeken nem feltétlenül önmagában a rendelkezésre álló víz mennyisége jelenti a problémát, hanem a hálózat állapota is korlátozhatja a biztonságosan továbbítható vízmennyiséget.

„A hálózat egyes szakaszai olyan rossz állapotban vannak, hogy a nagyobb terhelést már nem feltétlenül viselnék el biztonságosan. Ha a továbbított vízmennyiséget az üzemi nyomás emelésével növelnék, az tovább fokozhatná a szivárgások és csőtörések kockázatát.”

A legolcsóbbtól várjuk a legtöbbet?

Illés Gábor szerint azonban önmagában a forrás biztosítása sem oldaná meg a problémát. A hálózat megújításához a közbeszerzési és minőségbiztosítási szemlélet változására is szükség van.

„Kritikus pont a jelenlegi közbeszerzési gyakorlat, amely a »legkisebb költség elvét« preferálja. Bár a jogszabály elvileg előírja a hosszú távú működőképességet és biztonságot, az alacsony költségre törekvés könnyedén elviheti a fókuszt a minőségről” – fogalmazott.

Az előkészítés hiányosságait szerinte az is jelzi, hogy még ma sem ritkák az olyan beszerzési pályázatok és tervek, amelyekben évekkel ezelőtt megszűnt szabályozásokon alapuló követelmények szerepelnek.

A szakértő szerint a minőségbiztosításnak önálló, látható tételként kellene megjelennie az ajánlatokban.

„Ha a minőségbiztosítás költségeit tételesen megjelenítenénk – többek között a vizsgálatok, a hegesztési felügyelet, a műszaki ellenőrzés és a dokumentálás terén –, rögtön látható lenne, ki mennyit áldoz a megfelelő minőség elérésére és ellenőrzésére. Ráadásul a kivitelezés során bevált minőségbiztosítási megoldások később beépülhetnének az újabb kiírások követelményeibe, így a rendszer folyamatosan fejlődhetne.”– hangsúlyozta a szakember.

A tét nagy: ha egyszer jelentős összegeket fordítunk a hálózat megújítására, annak nem néhány évre, hanem évtizedekre kell megoldást jelentenie.

Magyar szakértelem vagy valami más? 

A hálózat megújításához szükséges hazai szakértelem rendelkezésre áll. Illés Gábor szerint a Magyar Hegesztéstechnológiai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a MaVíz és a Magyar Mérnöki Kamara már közösen dolgozik olyan szabályozáson, amely a kivitelezés minőségét és a vízellátás biztonságát szolgálja.

„A cél az, hogy a nagy beruházásokhoz ésszel nyúljunk, és valódi szakmai tudás álljon a kivitelezések mögött.”

A vízhálózat megújítása ugyanakkor komoly gazdasági lehetőség is. Mivel a tudás és a kapacitás itthon is rendelkezésre áll, a kérdés az, hogy a megújításból származó munka, tudás és gazdasági érték mekkora része marad Magyarországon.

A tét végső soron az, hogy egy magyar kézben maradó, korszerű és biztonságosan működő vízhálózat jöjjön létre úgy, hogy annak megújítása a magyar gazdaságot is erősítse.