Egy helyen a 2026-os őszi zsidó ünnepek dátumai, a legfontosabb tudnivalókkal és hagyományokkal.
A fővárosban a magas árak miatt kiszálló befektetők helyét az Otthon Start Programnak köszönhetően az első lakásvásárlók vették át, ami lassította a tranzakciókat és erősítette a vevők alkupozícióját.
Kettészakadt a hazai ingatlanpiac befektetői szegmense, ugyanis míg Budapesten jelenleg rekordmagas a korábbi befektetések eladási aránya, addig vidéken éppen a befektetési célú vásárlások ugrottak meg. A Duna House adatai szerint az idei második negyedévben a budapesti lakáseladások 48 százalékát már a korábbi befektetések értékesítése tette ki.
Ez a folyamat hónapok óta tartó erősödést mutat, hiszen tavaly év végén még csak 34 százalékos volt ez az arány. A tulajdonosok jelentős része így most dönt úgy, hogy realizálja az ingatlanon elért tőkenyereséget. Ezzel párhuzamosan a fővárosi vevői oldalon a befektetők aránya a korábbi 37-ről 32 százalékra mérséklődött.
Vidéken ezzel szemben más tendencia figyelhető meg. Bár az eladói oldalon ott is 23-ról 33 százalékra nőtt a befektetési célú ingatlanuktól megváló tulajdonosok aránya, a vételi oldalon egyértelmű a fellendülés, hiszen a befektetési célú vásárlások az őszi 20 százalék alatti szintről az idei második negyedévre 27 százalékra emelkedtek.
Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője szerint a tőke nem tűnt el, csupán átcsoportosult. Míg Budapesten a magas árszint miatt a profitrealizálás a jellemző, a vidéki piacon jelenleg könnyebb olyan árakkal találkozni, amelyek mellett még jó hozammal vásárolható ingatlan.
A fővárosban a visszahúzódó befektetők helyét az első lakásvásárlók vették át, akik jelenleg a piac 40 százalékát, egyben a legnagyobb vevői csoportot alkotják. Ez a jelentős átrendeződés a 2025 szeptemberében indult Otthon Start Program számlájára írható, amelynek bevezetésekor a stabil jövedelemmel rendelkező, fiatal vásárlók aránya szinte azonnal 19-ről 39 százalékra ugrott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vevőkör kicserélődése a piac dinamikáját is alapvetően megváltoztatta. A szakértő rámutatott, hogy teljesen logikus folyamatként a magas árak miatt új lehetőségeket nem látó befektetők először a vásárlásokkal állnak le, majd idővel a meglévő portfóliójuk leépítésébe kezdenek.
A kieső befektetők helyébe lépő első lakásvásárlók ugyanakkor jóval árérzékenyebbek és megfontoltabbak. Ennek következtében a budapesti ingatlanok értékesítési ideje jelentősen megnőtt, például egy budai panellakás eladása 45 napról 81 napra nyúlt, miközben az alku átlagos mértéke is 2-ről 4 százalékra emelkedett.
címlapkép: MTI/Illyés Tibor
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







