22 °C Budapest
Újpesti összekötő vasúti híd (háttérben a Szúnyog és a Népsziget)

Elképesztő rémálom fenyegeti a Budapesten élőket: gigantikus lakóparkot húznak fel sokak kedvenc zöldterületén

2026. április 22. 10:02

Több ezer lakásos beruházás rajzolhatja át a Népsziget jövőjét, miközben a projekt már most komoly szakmai és politikai vitát váltott ki. A tét nemcsak egy új városrész létrejötte, hanem az is, hogy felülírhatók-e a jelenlegi várostervek és mennyire szorulnak háttérbe a zöld és rekreációs funkciók Budapest egyik különleges területén. A Pénzcentrum megkereste a szóban forgó kerületeket és a fővárost is.

Alapjaiban változhat meg a budapesti Népsziget jövője. A választás előtt derült ki, hogy a terület egy több ezer lakásos ingatlanfejlesztés helyszíne lehet, miután a leköszönő kormány kiemelt beruházássá nyilvánított egy ide tervezett projektet. A tervek szerint nagyjából 3000 lakás épülhet az észak-pesti Duna-parton. A beruházás az Otthon Start programhoz kapcsolódik, amelynek célja, hogy növelje a megfizethető lakások számát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új lakások egy részét kedvezőbb áron kell piacra dobni.

A fejlesztés az Újpesti vasúti hídtól északra, az Újpesti-öböl észak-nyugati, valamint északi részén lévő egykori hajójavító és kikötő épületeket, valamint a volt lovarda környékét érinti, ahol olyan lakásépítési és vegyes funkciójú fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek a kormányzati szabályok alapján eltérhetnek a jelenleg hatályos fővárosi és kerületi előírásoktól.

A lépték nem szokványos. Egy ekkora fejlesztés már egy kisebb városrésznek felel meg, ami jelentősen átalakítaná a jelenlegi, inkább rekreációs funkciójú területet, nem meglepő, hogy a döntés gyors reakciókat váltott ki. A legfontosabb kifogás, hogy a projekt mögött egyelőre nem látszanak a szükséges közlekedési fejlesztések. Egy több ezer lakásos negyed komoly forgalmat generálna, amit a jelenlegi úthálózat nehezen kezelne.

Az is vitát okoz, hogy a kiemelt státusz csökkenti az önkormányzati mozgásteret. Így a főváros és a kerület kisebb beleszólást kap a részletekbe, miközben a terület a jelenlegi várostervekben inkább zöld és szabadidős zónaként szerepel. Az időzítés sem maradt visszhang nélkül, hiszen a döntés közvetlenül a választási időszak előtt született, ráadásul nem egyedi esetről van szó. Több hasonló lakásprojekt is kiemelt státuszt kapott egyszerre országszerte.

A háttérben erős piaci nyomás állhat. Budapesten az új építésű lakások átlagos négyzetméterára már meghaladja a 2 millió forintot. A kereslet továbbra is élénk, miközben a kínálat szűk. Ez magyarázza, hogy a fejlesztők és a döntéshozók új beépíthető területek felé fordulnak.

Rengeteg kockázat

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője elmondta a beruházással kapcsolatban, hogy a kormány úgy nyilvánította kiemelt beruházássá a projektet, hogy közben nem készült hozzá érdemi közlekedési koncepció. Szerinte egy több ezer lakásos fejlesztés jelentős forgalmat hoz, amit a jelenlegi úthálózat nem tud kezelni. Kiemelte, hogy a Népsziget megközelítése ma is korlátozott, és már most is szűk keresztmetszetek vannak a környéken.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiemelt státusz miatt a főváros és az érintett kerületek mozgástere beszűkül. Így a helyi közösségeknek kisebb beleszólása marad abba, mi épül a területen és milyen feltételekkel. Vitézy szerint a Népsziget a jelenlegi várostervekben alapvetően rekreációs és zöldterületi funkciót tölt be. Úgy látja, hogy egy ekkora beépítés felülírná ezt az irányt, és csökkentené a szabadon használható Duna-parti területek arányát.

A bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy a lakásépítés önmagában indokolt lehet a budapesti kínálat bővítése miatt. Ugyanakkor azt írta, hogy ilyen volumenű fejlesztést csak átgondolt, komplex várostervezéssel, közlekedési beruházásokkal és széles körű egyeztetéssel lenne szabad elindítani. Álláspontja szerint a jelenlegi formában a projekt több kockázatot hordoz, mint amennyi problémát megold.

A Pénzcentrum megkereste a fővárost és az újpesti, illetve az angyalföldi önkormányzatot is a beruházással kapcsolatban.  A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs osztálya több ponton is élesen bírálta a Népszigetre tervezett beruházást, mind a volumen, mind a szabályozási környezet miatt.

A városháza álláspontja szerint a projekt a jelenlegi formájában nem elfogadható. Úgy látják, hogy a tervezett nagyságrend, mintegy 3000 lakás, akár 56 méteres épületekkel, jelentősen meghaladja azt a mértéket, amit a terület elbírna. A kommunikációs osztály szerint a kormányrendelet nem tartalmaz olyan garanciákat, amelyek biztosítanák, hogy az önkormányzatok a közérdeket érvényesíteni tudják a megvalósítás során.

A kommunikációs osztály arra is felhívta a figyelmet, hogy a Népsziget teljes területe árvízvédelmi szempontból érzékeny, mivel hullámtérben fekszik, és nincs kiépített védmű. Ez a körülmény a fejlesztési lehetőségeket is korlátozza.

  • A közlekedési hatásokat külön is kiemelték. A főváros szerint egy ekkora beruházás nem támasztható alá jelenlegi vagy tervezett infrastruktúrával.
  • A fejlesztés jelentős terhelést rakna a környező főbb útvonalakra, például a Váci útra és az Árpád útra, emellett a közműhálózat és a helyi intézményrendszer is túlterhelődhet.

A városháza szerint a projekt a városszerkezeti és zöldfelületi rendszert is kedvezőtlenül érintené. A Népsziget fontos eleme Budapest zöld hálózatának, és a tervekben is szerepel a zöld kapcsolatok erősítése, például gyalogos és kerékpáros fejlesztésekkel. Ezzel szemben a mostani elképzelés egy nagy volumenű beépítést hozna, érdemi közösségi funkciók nélkül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kiemelt beruházási státusz külön problémát jelent a főváros szerint. A kommunikációs osztály jelezte, hogy ilyen esetekben az önkormányzatok mozgástere gyakorlatilag megszűnik, ha a rendeletben rögzített paraméterek eltérnek a helyi szabályozástól. A Népsziget esetében ez egyértelműen fennáll.

A főváros jogi lépéseket sem zár ki. A kommunikációs osztály szerint a kiemelt beruházásokról szóló rendeletek gyakorlata az elmúlt években súlyosan korlátozta az önkormányzati hatásköröket, és több esetben jogi aggályokat vet fel. Úgy látják, hogy ezek a döntések átláthatatlan helyzetet teremtenek a szabályozásban és az önkormányzati finanszírozásban, ezért korábban is kezdeményezték az ilyen rendeletek visszavonását.

Angyalföld is felháborodott

A XIII. kerületi önkormányzat határozott kritikát fogalmazott meg a Népszigetre tervezett lakóparkprojekttel kapcsolatban. A kerület felháborítónak tartja, hogy a döntés a választások előtt két nappal született meg, miközben szerintük figyelmen kívül hagyja a környéken élők érdekeit és az önkormányzati szuverenitást.

Álláspontjuk szerint a projekt nincs összhangban a Népsziget jelenlegi funkciójával. A XIII. kerület saját terveiben a terület rekreációs, szabadidős, zöld és sport jellegének megőrzését és erősítését támogatja, lakásépítéssel nem számol. A kerület azt is jelezte, hogy sem a kormány, sem a beruházó részéről nem történt előzetes egyeztetés velük.

Nem ért egyet Újpest sem

Az újpesti önkormányzat is megfogalmazta a tervezett beruházással kapcsolatban a véleményét. Mint írták, a város önkormányzata nem ért egyet a beépítési intenzitás növekedésével és kifogásolta a tervezett 3000-es lakásszámot, amely egy kisebb település lakosságának számával egyenlő, ellenzi az épületmagasság jelentős emelését a jelenlegi 7,5 és 16 méterről akár 56 méterre. Továbbá az önkormányzat kifogásolta az akár 30%-os parkolóhely csökkentést is, mivel az várhatóan a közterületi parkolás növekedését eredményezné az amúgy is szűk Zsilip utcán.

Az újpesti önkormányzat szerint a kiemelt státusz által meghatározott szabályozási keret településrendezési szempontból nem indokolt, és ellentétes a hatályos tervekkel. Úgy látják, hogy egy ilyen volumenű beruházás felborítaná a terület jelenlegi, természetközeli állapotát.

Álláspontjuk szerint a Népsziget eddig is fontos, bár kevésbé látható szerepet töltött be a levegőminőség javításában és a légszennyezés csökkentésében a főváros és Újpest számára. A tervezett fejlesztés ezt a funkciót is veszélyeztetné. A kerület úgy véli, hogy a fenntarthatóság ilyen paraméterek mellett nem biztosítható, a helyszínválasztás és a beépítési elképzelések pedig szakmailag nem megalapozottak és nem elfogadhatók.

Hangsúlyozták, hogy minden Újpestet érintő beruházás esetében az élhetőség és a helyi érdekek az elsődlegesek. A jelenlegi formájában tervezett projekt ezt nem szolgálja, ezért azt nem tudják támogatni.

Korábban is voltak már tervek

A Népsziget beépítése régóta napirenden van, de a korábbi elképzelések jóval visszafogottabbak voltak a mostani terveknél. A 2000-es években felmerültek lakóparkok, turisztikai fejlesztések és vízisport-központok is, ezek azonban végül nem valósultak meg, részben a gazdasági válság miatt. Később a szabályozás inkább alacsony intenzitású beépítést engedett volna, magas zöldfelületi aránnyal, kisebb épületekkel és korlátozott funkciókkal.

A 2010-es évektől egyre erősebb lett az a várospolitikai irány, amely a Népszigetet rekreációs és zöldterületként képzeli el, sport- és szabadidős funkciókkal, gyalogos és kerékpáros fejlesztésekkel. Ehhez képest a mostani, több ezer lakásos projekt jelentős irányváltást jelent, mivel korábban nem merült fel ilyen mértékű, sűrű beépítés a területen.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?