Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is.
A 2015-ös törvénymódosítás óta az önkormányzatok egyedi települési adókat vezethetnek be, ami olyan különleges adónemek megjelenéséhez vezetett, mint a balatonfőkajári kerítésadó vagy a zsombói magas építmények adója.
A helyi adókról szóló törvény 2015-ös módosítása jelentős pénzügyi mozgásteret biztosított az önkormányzatoknak azzal, hogy lehetővé tette számukra egyedi települési adók kivetését olyan adótárgyakra, amelyeket nem terhel központi adóteher és jogszabály sem tiltja megadóztatásukat - írta a 168 óra.
Balatonfőkajár önkormányzata ezt a lehetőséget kihasználva 2025. január 1-jétől bevezeti a kerítésadót. A rendelet szerint az élő sövényen kívüli, épített kerítések után folyóméterenként évi 1000 forintot kell majd fizetni. A döntést a helyiek különösebb ellenállás nélkül fogadták, ami részben annak tudható be, hogy a helyi adóbevételek teljes egészében a település költségvetését gyarapítják - közölte a Portfolio.
Az önkormányzatok az így befolyó összegeket saját feladataik ellátására fordíthatják: közszolgáltatások finanszírozására, működési költségekre vagy fejlesztésekre. A felhasználás módjáról a testület évente köteles tájékoztatni a lakosságot a költségvetési beszámolóban.
A balatonfőkajári rendelet értelmében az ingatlanok területén található összes épített kerítés adóköteles, beleértve az utcafronti, oldalsó és hátsó határolókat is. Különleges helyzetet teremtenek a közös kerítések, ahol a szomszédjogi szabályok érvényesek a használat és a fenntartási költségek tekintetében, azonban az adófizetés szempontjából minden tulajdonos a saját telkéhez tartozó határhossz után adózik.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 10 méteres közös kerítés esetén mindkét szomszédos ingatlan tulajdonosának külön-külön meg kell fizetnie a 10.000 forintos adót, mivel mindkét ingatlan esetében adóalapot képez ugyanaz a kerítés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Zsombó településen már jelenleg is működik egy egyedi adónem: a magas építmények adója. Ez egy fix éves összeg, amely az építmény magasságától függ. Egy 30 méteres építmény után évi körülbelül 1,25 millió forintot, 80 méter feletti magasság esetén pedig már 2,75 millió forintot kell fizetni.
Fontos kiemelni, hogy a zsombói adó nem a lakóházakra vonatkozik, hanem kifejezetten azokra a különálló ipari vagy infrastrukturális létesítményekre, amelyek jelentősen kiemelkednek környezetükből, mint például a mobiltelefon-átjátszó tornyok vagy a rádió- és televízióadók antennarendszerei.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








