A fesztiválzaj tekintetében az időjárás is befolyásoló tényező.
A kormány módosította az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épület felújításának határidejét, valamint döntött a Kúria és a Legfőbb Ügyészség jövőbeli elhelyezéséről - számolt be a HVG.
A kedden megjelent kormányhatározat értelmében az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épületének rekonstrukciós munkálatainak második szakaszát 2028. július 31-ig kell befejezni. A kivitelezési feladatokra a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. fog szerződést kötni.
A határidő jelentős módosítást jelent, hiszen korábban, 2023-ban még 2027-es befejezést irányoztak elő. Emellett a két épület összehangolt vagy közös üzemeltetésére vonatkozó koncepció kidolgozásának határideje is kitolódott: Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek nem az idei év végéig, hanem 2026 végéig kell elkészíttetnie a tervezetet.
A kormányhatározat rendelkezik a Kúria jövőbeli elhelyezéséről is. A legfőbb bírói testület visszaköltözik egykori székhelyére, amely hosszú évtizedekig a Néprajzi Múzeumnak adott otthont. A döntés értelmében a Kúria teljesen kiüríti jelenlegi, Markó utcai épületeit, amelyeket megfelelő átalakítást követően a Legfőbb Ügyészség vesz birtokba.
Címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







