Trencsén 2026-ban Európa Kulturális Fővárosa, és bár a cím elsőre csupán egy újabb fesztiválévet sejtet, a háttérben valójában egy több tízmillió eurós, hosszú távú városfejlesztési...
A vidéki ingatlanpiacon az új építésű lakások kínálati négyzetméterára idén az első negyedévben átlagosan 1,035 millió forint, ami mindössze 0,7 százalékkal haladja meg a korábbi negyedéves értéket - közölte az egyik hazai ingatlanközvetítő. Hozzátették, hogy ilyen kismértékű emelkedésre legutóbb a koronavírus-járvány második hulláma alatt volt példa az új építésű lakások piacán.
A Otthon Centrum tapasztalata szerint a legtöbb projektben nem vagy csak minimálisan emeltek árat a fejlesztők. Egyúttal arra is kitértek, hogy a vidéki városok közötti ár sorrend változott és már Debrecen a legdrágább 1,22 millió forintos fajlagos négyzetméterárral, ami a településen az utóbbi negyedévben indult, jelentős számú új projekttel magyarázható. Sopron négyzetméterenként 1,18 millió forinttal a második, míg Szeged 1,12 millió forinttal a harmadik helyen áll. Egymillió forint feletti fajlagos ár jellemző még Érdre, Pécsre és Veszprémre. A nagyvárosok mindegyikében az átlagos négyzetméterár megközelítette az egymillió forintot, Miskolcon is 900 ezer forint fölé nőtt az átlagérték.
A cég első negyedéves felmérése szerint a 25 vármegyei jogú városban 259 projektben 6003 lakás épül, ami nagyjából azonos az előző negyedéves adatokkal. Ahogy az árversenyt, úgy a projektszámokat is Debrecen vezeti, a legtöbb (41) beruházás itt található, ezt követi Szeged és Pécs 33, illetve 24 projekttel.
Sorrendben a százezer embernél népesebb városok következnek: Győr, Kecskemét, Nyíregyháza és Székesfehérvár. A listát Hódmezővásárhely és Békéscsaba zárja, ahol mindössze egy, kisebb lakásszámú projekt épül, míg Esztergomban, Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív beruházás.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







