A hétvégén egy szombaton érkező hidegfront hoz átmeneti változást erős széllel és elszórt záporokkal.
Kisebb, 3,8-as erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Közép-Dalmáciát szerdán este - közölte a horvát szeizmológiai intézet.
A földrengés epicentruma 17 kilométerre volt Splittől, a rengés fészke pedig 11 kilométeres mélységben helyezkedett el. A földmozgást egész Dalmáciában, valamint Bosznia-Hercegovinában is érzékelte a lakosság. Nagyobb károkról nem érkeztek jelentések.Szerdán reggel egy még kisebb, 3-as erősségű földrengést is mértek, annak epicentruma Ciovo szigetének közelében volt, Trogir mellett.
A szemtanúk közlései szerint mindkét természeti jelenség rövid ideig tartott. A korábbit inkább hangos morajlás kísérte, az estit azonban heves földmozgás is. Ines Ivancic, a szeizmológiai intézet igazgatója azt mondta, hogy az ilyen fajta földrengések nem váratlanok, mert a déli területek szeizmikusan aktívabbak.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







