21 °C Budapest
Nem jött be annak, aki erre bazírozott: eddig tartott a nagy ingatlanár-csökkenés, tényleg ennyi volt?

Nem jött be annak, aki erre bazírozott: eddig tartott a nagy ingatlanár-csökkenés, tényleg ennyi volt?

2023. október 24. 11:31

A folyamatos áremelkedés végét jelentő trendforduló röpke két negyedéven keresztül tartott csupán az EU ingatlanpiacain, ugyanis 2023 második negyedévében a lakásárak ismét 0,3%-kal nőttek az előző negyedévhez képest, miközben a bérleti díjak 0,7%-kal emelkedtek az Eurostat szerint. Az ingatlanárak azonban még így sem érték el az egy évvel ezelőtti szintet Európában, míg a magyar lakásárindex továbbra is csúcsokat döntöget a Duna House Barométer szerint.

Nem tartott sokáig az árak enyhülése az Európai Unió tagállamainak ingatlanpiacán. A 2022. negyedik negyedévben lezajló trendforduló véget vetett a 2015 óta tartó folyamatos áremelkedésnek, ugyanakkor mindössze két negyedévnyi áresést követően 2023 második negyedévében ismét kismértékű emelkedés tapasztalható az eladó ingatlanok szegmensében, miközben a bérleti díjak rendületlenül tovább emelkedtek az Eurostat legfrissebb adatai szerint. Az elmúlt negyedévben érezhető, enyhe áremelkedés azonban még mindig nem jelenti azt, hogy az ingatlanárak elérték volna a trendforduló előtti szintet. Az előző év azonos időszakához, vagyis 2022 második negyedévéhez mérten még mindig 1,7 százalékkal csekélyebbek az euró övezetben és 1,1 százalékkal alacsonyabbak az ingatlanárak az Európai Unió egészét tekintve 2023 második negyedévében a statisztika szerint.

Az adatokat közlő tagállamok közül 2023 második negyedévében kilenc országban csökkentek éves szinten a lakásárak, tizenhét nemzet esetében növekedést mutatnak az adatok az előző év második negyedévéhez mérten. A legnagyobb csökkenést Németországban (-9,9%), Dániában (-7,6%) és Svédországban (-6,8 %) regisztrálták, de jelentős arányban (-6,4%) mérséklődtek az árak Luxemburgban is. A Magyarországot határoló országok közül Szlovákiában -1,9%-os mértékű árcsökkenés, míg Ausztriában minimális enyhülés (-0,3%), Romániában stagnálás (0,1%) jellemezte a szegmenst. Merőben más a helyzet azonban hazánk délnyugati szomszédjában, Horvátországban, ahol a legnagyobb növekedés (+13,7%) érezhető 2023 második negyedévében 2022 azonos időszakához képest. Jelentős emelkedést regisztráltak még Bulgáriában (+10,7 %) és Litvániában (+9,4 %) is, a magyar ingatlanpiac ezúttal mindössze 2,8%-os áremelkedést produkált az elmúlt időszakban.

Az előző negyedévhez képest összességében továbbra is inkább az árak emelkedése jellemezte a piacot 2023 második negyedévében, azonban jó hír a magyar lakásvásárlóknak: hazánk lakásárai ezúttal az enyhülés jeleit mutatták. Tizenegy tagállamban szemléltetnek csökkenő értékeket az adatok, míg tizenöt tagállamban tovább emelkedtek az árak. A legnagyobb áresést Szlovákiában (-3,9 %), Luxemburgban (-2,7 %) és Magyarországon (-1,7 %), míg a legnagyobb növekedést Lettországban (+5,1 %), Bulgáriában (+4,3 %) és Észtországban regisztrálták. (+3,8%).

„Az európai trenddel megegyezően az elmúlt egy évben beköszöntött az árak csökkenése a magyar lakáspiacon is. A várva várt mérséklődés azonban enyhébb volt a korábbi elvárásoknál, ráadásul a gazdasági helyzet, az infláció és a hitelezési nehézségek sem serkentették túlzottan a vásárlási kedvet.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. A Duna House Barométer Országos lakásárindexe 2022 második és harmadik negyedévében nominál értéken 275 ponton zárt, majd a következő két negyedév az árszint fokozatos ereszkedését hozta, egészen a 2023 első negyedévében mért 261 pontos alsó határig, ami az előző év azonos időszakánál így is kereken 30 ponttal magasabb árszintet jelez. „Az év első negyedévéhez képest a második negyedévben az Eurostat által közölt uniós irányt, vagyis az árak emelkedését erősíti meg a magyar ingatlanközvetítő árindexe is, azonban a vevők számára pozitívum, hogy az ingatlanközvetítő legfrissebb kiadványa szerint a harmadik negyedévben már csak stagnáltak az árak, reál értéken pedig egy pontot enyhült is az árindex.” – tette hozzá a szakértő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Eurostat elemzése hosszabb időtávon is érdekes adatokat mutat: 2010 és 2023 második negyedéve között a lakásárak 46%-kal, a bérleti díjak 21%-kal nőttek az EU-ban. A lakásárak több mint kétszeresére nőttek Észtországban (+211%), Magyarországon (+180%), Litvániában (+152%), Lettországban (+144%), Csehországban (+122%), valamint azonos mértékben Luxemburgban és Ausztriában (+120%). Csökkenést Görögországban (-14%), Olaszországban (-8%) és Cipruson (-3%) figyeltek meg.

2010 óta a bérleti díjak az EU 26 országában egységesen emelkedtek, a legnagyobb mértékben Észtországban (+208%) és Litvániában (+168%). A bérleti díjak mindössze egy tagállamban, Görögországban csökkentek (-21%). „A bérleti díjak emelkedésére kelet-európai viszonylatban számos ország – köztük hazánk és Lengyelország – esetében volt hatással az orosz-ukrán konfliktus elől biztonságos közeget kereső ukrán állampolgárok érkezése. A Numbeo adatai szerint a régió nagyvárosai közül a legmagasabb bérleti díjakkal Prága után a lengyel nagyvárosokban találkozni, Budapest tizenkettedik a sorban, ahol egy egyhálós lakás ára közelíti a 600 eurót.” – tette hozzá Benedikt Károly.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?