„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Kivizsgálták a magyar gázszámlákat: egyre több az panasz az MVM-re, ezt találta most a hatóság
A korábbinál továbbra is több panasz érkezik a közműszámlákra és a panaszkezelésre - közölte a GVH. Mint kiderült, a pesti kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya korábban már megvizsgálta az MVM számlázási gyakorlatát, de nem talált szabálytalanságot.
Többen is arra panaszkodtak, hogy átalánydíjas gázfogyasztóként az éves elszámolás után jelentősen megnőtt a gázszámlájuk. Akkor is, ha egyébként átlag alatti fogyasztók voltak, mely esetben rezsicsökkentett áron járna az energiahordozó. Ennek kapcsán a 24.hu megkereste az MVM-et, a társaság viszont csak a honlapjukon megjelent tájékoztatóból idézve válaszolt.
A lap a Gazdasági Versenyhivatalt is megkereste, akik a tavalyi évről szóló, az Országgyűlés számára készült beszámolójában leírtakra hivatkozva a fogyasztóvédelem felé terelte a kérdést. Azt írták, hogy "ezen panaszok a hatóság hatáskörének hiányában megküldésre kerültek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivatalok részére.”
Megjegyezték, mindezek ellenére a korábbinál továbbra is több panasz érkezik a közműszámlákra és a panaszkezelésre.
Kiderült, Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi osztálya az elszámolási metódust korábban megvizsgálta és megállapította, hogy
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
az MVM számlázási gyakorlata nem jogellenes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot nem valósít meg. Az MVM Next Zrt. honlapján közzétett információ és az elszámolás elvégzése megfelel a vonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak
- írták.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







