31 °C Budapest
photo of a coffin car at a funeral heading to the graveyard

Komoly változás élesedett Magyarországon: mostantól meghalni sem lesz ugyanolyan

2023. augusztus 11. 09:41

A kormányfő több rendeletet is módosított a halálesetek kivizsgálása miatt, pontosította a halottvizsgálati folyamat szereplőinek jogait és kötelezettségeit - szúrta ki a 24.hu.

A Magyar Közlönyben jelent meg az az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett módósító melynek értelmében változnak a temetőkről, a temetkezésről, a boncolásról, a halottak vizsgálatáról szóló szabályok.

z új rendelet pontosítja a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló korábbit, kiegészíti a korábban az ingatlanon elhelyezett urna temetői elhelyezésének, illetve a halottvizsgálat különféle szabályait is.

A fő szabály, hogy a jövőben az elhunyt azonosítására szolgáló űrlapnak a holttest két végtagjára történő felhelyezéséről a helyszíni halottvizsgálatot végző orvos vagy halottvizsgálat lefolytatására jogszabályban feljogosított mentőtiszt gondoskodik. A szállító figyelmét külön erre a célra rendszeresített piros színű űrlap használatával kell felhívni arra, ha az elhunyt fertőző betegségben halt meg.

Az űrlapon az elhunytról ezeket az adatokat kell rögzíteni:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • családi és utónév, személyazonosság igazolására alkalmas okirat (típus/szám), születési hely és idő,
  • az elhalálozás (ha az nem ismert), a holttest helye (címe), tényleges/becsült ideje,
  • fertőző betegség gyanúja esetén a betegség neve,
    az elszállítás célintézményének (egészségügyi intézmény, temető, halotthűtő) megnevezése, címe,
  • az elszállítást végző szervezet/személy neve, az elszállítás el- és megrendelt időpontja/határideje,
  • az elszállítást elrendelő (orvos/mentőtiszt) neve, munkahelye, beosztása, elérhetősége.

A módosítás kitér még többek között az ismeretlen személyazonosságú („NN”-nel jelzett) elhunytakra vonatkozó szabályozásra is. Az elhunytat – ide nem értve a halva született magzatot, az élve született, de a szülést követő 168 órán belül elhalálozott gyermeket – ismeretlennek kell tekinteni, míg azonosítása nem történik meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?