A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították és elfogták a férfit.
Két hét alatt több mint 10 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata az országos piacon. Ez is arra utal, hogy élénk az albérletpiac. Az eladó használt lakások piacára azonban a visszafogottság jellemző. Elsősorban a községekben lévő ingatlanok iránti érdeklődés csökkent. A kistelepüléseken tapasztalható keresletcsökkenés a falusi csokos támogatások jövő évi bővítésének is betudható, mert ez kivárásra ösztönzi a vevőket.
Továbbra is visszafogottság jellemzi az eladó lakások piacát. A kereslet már tavaly jelentősen csökkent, azóta pedig lényegében stagnál - derül ki az ingatlan.com júliusi kereslet-kínálati összesítőjéből. Az albérletpiac azonban élénknek mondható. Július végén összesen 195 ezer hirdetésben kínáltak eladásra ingatlanokat, szemben az egy évvel korábbi 149 ezerrel. A használt lakóingatlanok kínálata 29 ezer új hirdetéssel bővült júliusban, ami 17 százalékkal kisebb érték mint egy évvel ezelőtt. A kereslet továbbra is visszafogottnak mondható. Az előző hónapban 228 ezer érdeklődés érkezett az eladó használt lakásokra és házakra, ami 5 százalékkal kevesebb mint tavaly júliusban.
A különböző településtípusokat nézve jelentősek az eltérések. “A kereslet már a múlt évben jelentősen mérséklődött, azóta stagnálás a jellemző a fővárosra, a vármegyeszékhelyekre és a kisebb városokra. Ugyanakkor minél kisebb egy település, annál nagyobb a keresletcsökkenés. Budapesten csak 3 százalékkal csökkent az érdeklődések száma éves összevetésben, a községekben viszont 17 százalékos volt a kereslet visszaesése.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “A kisebb településeken megfigyelhető keresletcsökkenés érthető, hiszen jövőre a falusi csokos támogatások jelentősen bővülnek. Emiatt a kistelepüléseken vásárlók többsége inkább kivár.” Az ingatlan.com szakértője szerint az elhalasztott kereslet 2024-ben viszont komolyabb élénkülést hozhat a községek lakáspiacára.
Hozzátette azonban, hogy az albérletpiacon nagy a pörgés. Július második felében, két hét alatt több mint 10 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata, így közel 13 ezer bérelhető lakóingatlan van a piacon. “A növekedés érthető, hiszen a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után kap lendületet ez a piac” - közölte Balogh László. Az albérletpiaci élénkülést mutatja az is, hogy júliusban a tavalyinál 3 százalékkal több kiadó lakáshirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







