A szél sokfelé megerősödik, északkeleten pedig zivatarok és jégeső is kialakulhat.
Bár klasszikus nyári idővel érkezett a július, több megyében nem kizárt a felhőszakadás sem.
Szombaton a felvonuló fátyolfelhőzet és az egyre erőteljesebbé váló gomolyfelhő-képződés mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Szórványosan – előbb a Dunántúlon, később keletebbre is – várható zápor, zivatar. Legkisebb eséllyel az északkeleti megyékben lehet csapadék. A déli, a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet élénk széllökések kísérhetik. Zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között várható, nyugaton lesz a leghűvösebb, ahol délutántól már elkezd hűlni a levegő - ez olvasható ki a kiderül.hu előrejelzéséből.
Vasárnap a legtöbb helyen sok napsütés várható főként gomolyfelhőkkel, de egyes részeken időszakosan jobban összeállhatnak a felhők. Záporok, zivatarok elsősorban a keleti harmadban alakulhatnak ki, azonban nyugat felől is besodródhat egy-egy csapadékgóc. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, erős lökések zivatarok környezetében is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de néhol hűvösebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható, északkeleten valószínűek az alacsonyabb értékek.
Most örülhet, akinek itt van háza vagy lakása: elképesztő drágulás söpör végig ezen a magyar vidéken
Győr és Sopron térségében a kereslet erősebb, mint a kínálat, ezért alig kell engedni a hirdetési árból.
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2026-ban: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






