Júniusban mérséklődött a lakáspiaci kereslet az előző hónaphoz képest, miközben az eladó lakások és házak kínálata tovább bővült.
ATM-eknél tevékenykedő, külföldiekre szakosodott tolvajokra figyelmeztet a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Nagyjából egy éve kezdett elterjedni egy bűncselekménytípus, melynek során az elkövetők bankjegykiadó automatákat használó embereket károsítottak meg.
A főváros bulinegyedében körülbelül egy éve kezdett elterjedni egy bűncselekménytípus, melynek során az elkövetők bankjegykiadó automatákat használó embereket károsítottak meg. A sértettek minden esetben külföldiek voltak, akik éjszaka vagy hajnalban valamelyik szórakozóhelyre tartottak, illetve onnan jöttek ki. Az elkövetők VII. kerületi ATM-ek környékén szólították le áldozataikat, és a pénzfelvételhez ajánlották fel „segítségüket”.
Volt, hogy azt állították: ha magyar nyelvre állítják át az automatát, akkor az nem von le tranzakciós díjat. Más esetekben a pénzfelvétel közben elterelték áldozatuk figyelmét, azt állítva, hogy a gép elromlott, és másik ATM-hez kísérték át a sértettet, így végül ők vehették el a kiadott bankjegyeket. A bűncselekményekkel okozott kár a néhány tízezertől a több százezer forintig terjed
A bűncselekmények ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága folytat nyomozást. Üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, valamint lopás vétség miatt 2022. év vége óta eddig 22 gyanúsítottat hallgattak ki, akik ugyanahhoz az elkövetői körhöz tartoztak. Bár a korábban heti rendszerességgel előforduló bűncselekmények száma érezhetően csökkent, a jelenség nem szűnt meg.
A BRFK óvatosságra int pénzfelvétel közben, és azt kéri, hogy akinek a sérelmére ilyen bűncselekményt követtek el, vagy hasonló módszerrel próbáltak megkárosítani, hívja a 112-es segélyhívószámot!
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







