A feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentés, valamint az egyes ingatlanok értékbecslései képezik.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
A nemzeti versenyhatóság 2022 februárjában indított eljárást az egyik legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben, a portál hirdetés-kiemelési rendszerének vizsgálatára. A rendszer magánhirdetői egy speciális kreditrendszer alapján juthattak előre soroláshoz a weboldal megjelenítési sorrendjében, a GVH pedig az előzetes vizsgálat alapján azt valószínűsítette, hogy az üzemeltető elhallgatja ennek lényeges jellemzőit a fogyasztók elől.
A részletes eljárás megállapította, hogy a szóban forgó, ügyindításkor hiányolt információk – vagyis az előresorolás kreditrendszerét érintő működési részletek – nem minősültek egyértelműen jelentősnek a fogyasztói döntéshozatal során. A portál magánhirdetőit így nem érte sérelem, mivel egyéb információkból megkapták az ügyleti döntéseikhez elegendő tájékoztatást a hirdetéseik rangsoráról. A hatóság Versenytanácsa ennek megfelelően úgy döntött, hogy megszünteti az eljárást.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







