12 °C Budapest
Kiderült az igazság: ennyi embert érint a rezsicsökkentés vége

Kiderült az igazság: ennyi embert érint a rezsicsökkentés vége

2022. július 25. 10:47 1 perc

A kormány múlthéten hirdette ki az energiavészhelyzetet, és bejelentette, hogy átalakul a nyolc éven át tartó rezsicsökkentés. Az ATV kérdésére a Technológiai és Ipari Minisztérium elárulta, hogy hány magyart tartozik összesen az átlagos fogyasztásúak közé.

A múlthéten hivatalosan is átalakult a rezsicsökkentés, amit ezentúl már csak egy, a kormány által meghatározott átlagos havi, illetve évi fogyasztásig élvezhetnek a magánszemélyek. A villamosenergia esetében ez évi 2523 kWh-ban (azaz 210 kWh/hó) határozták meg, míg a földgáznál 1729 m3/évnél (144 m3/hó) húzták meg a határt.

A Technológiai és Ipari Minisztérium információi szerint ez a változás jóval kevesebbeket érint, mint azt elsőre gondolhatjuk:

Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Aki túl van a sávhatáron azok nagy része is, közel van az átlagfogyasztáshoz, tehát kis odafigyeléssel sávhatár alatt tud maradni

– mondták el az ATV megkeresésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 11:06