Magyarországon rengeteg településen elérhető letelepedési támogatás, vagy más lakáscélú támogatások. Jellemzően több százezer forintról van szó, de a milliós ajánlat sem ritka.
Drágulni fognak az építőipari szolgáltatások, a szakemberek a lakosságra fogják hárítani a magasabb adóterheket.
Biztosan drágulás jön az építőiparban a kata szigorítása miatt, a magasabb adóterheket viselni kénytelen vállalkozók, szakemberek ugyanis át fogják azt hárítani a lakosságra - írja a Népszava. A lapnak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke ugyanakkor hozzátette: a drágulás mértékét egyelpre lehetetlen felbecsülni. A kata helyett javasolt átalányadózásból még akár jobban is kijöhetnek az építőipari vállalkozók, ebben a szegmensben ugyanis a bevétel 80 százalékát lehet költségként elszáolni, és csak 20 százalék után kell befizetni az adót.
Koji László elmondta azt is: a 148 ezer építőipari vállalkozásból 80 ezer dolgozik egyéni vállalkozóként, a katás vállalkozások pedig gyorsan szaporodtak annak bevezetése óta. Sok esetben előfordult, hogy ha a vállalkozó elérte az évi 12 milliós bevételi plafont, létrehozott a feleségének vagy anyósának is egy katás vállalkozást - ez pedig alkalmas volt a megrendelők megtévesztésére. A kata átdolgozásával tehát eddig nem látott terhek hárulnak majd az építőipari vállalkozókra, amely biztosan meg fog jelenni a megrendelők költségeiben is.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







