Ismét számos hotel döntött úgy, hogy megméretteti magát, mert büszke a magas szintű szolgáltatásaira, dolgozói elégedettségére, digitális fejlesztéseire és üzemeltetési eredményeire.
Új forgatókönyvvel indították az évet a lakáseladók, rekordszintre nőtt ugyanis a friss kínálatban árat emelők aránya. Így a korábbi évekkel ellentétben az év első heteiben emelkedtek a kínálati átlagárak - derül ki egy friss elemzéséből, amely több 700 ezer hirdetés alapján vizsgálta azt, hogy 2016 óta az év első hat hetében hogyan változtatták az eladási árakat a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.
"Összességében az idei év elején az eredeti kínálati árat több mint 3 százalékkal növelték a lakóingatlanukra vevőt kereső és a hirdetés első 30 napjában árat változtató tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ez azt jelzi, hogy az eladók élénk kereslettel találkoznak, és további áremelkedésre számítanak” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hozzátette: “Eddig az volt az általános hirdetési stratégia, hogy először magasabb áron kerültek piacra az eladó ingatlanok, ezt követően pedig a hirdetők inkább csökkentik az árakat, ahogyan szembesültek a piaci realitásokkal. Eddig csak 2019-ben indult hasonlóan indult az év, de akkor csak 0,1 százalékkal kerültek feljebb az eredeti hirdetési árak. Ahhoz képest az idei 3,2 százalékos gyökeres fordulatot jelent. Akkor a lakásdrágulás olyan szintet ért el, hogy bevezetésre került a csábító hozamú szuperállampapír. A MÁP+ megjelenése 2019-ben és 2020-ban sok vevőt eltántorított attól, hogy befektetési céllal lakóingatlant vásároljon.”
Területileg is nagyok a különbségek
Az ingatlan.com adatai szerint tehát rekordokkal indult a 2022-es év. A Budapesten átlagosan 3,2 százalékkal növelték az eladó lakóingatlanok árát az év első hat hetében az az eredeti árhoz képest. Szemben az előző hat év azonos időszakával, amikor átlagosan 2,5 százalékos csökkentés volt a jellemző. A fővároson kívüli piacon a megyei jogú városokban nagyobb mértékben, 3,73 százalékkal emelték az árakat 2022-ben, míg az előző időszakban 1,8 százalékos mérsékléssel indultak az évek. A kisebb városokban 3,1 százalékos, a községekben pedig 3 százalékos volt az áremelés 2022 első heteiben, ezzel ellentétben 2016 és 2021 között 1 és 3,2 százalékkal vitték lejjebb az árakat a hirdetési időszak első 30 napjában.
Az is látható az elemzésből, hogy az idén rekordszintre nőtt az árat emelő eladók aránya. Budapesten az eladók 34,5 százaléka döntött úgy, hogy drágábban próbál vevőt találni az ingatlanjára, mint ahogy azt eredetileg elképzelte. A 30 százalék feletti arány jelentős emelkedésnek felel meg, hiszen 2016 és 2021 között 20 százalék alatti volt ez a mutató az évkezdet után.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fővárossal szemben a megyei jogú és a kisebb városokban, valamint a községekben jóval magasabb volt az áremelők aránya, idén meghaladta a 40 százalékot, miközben az utóbbi években 22-30 százalékuk adta drágábban az adott ingatlant. “Budapesten tehát minden harmadik árat változtató eladó emelt az áron, a fővároson kívül pedig 10-ből 4-en. Ez arra utal, hogy idén élénkebb érdeklődéssel találkoznak a hirdetők, ráadásul sok eladó arra számít, hogy további lakásdrágulásra kerülhet sor, amiből nem szeretnének kimaradni.” - fogalmazott Balogh László. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy a kínálati piacon látható drágulásnak a vásárlóerő szabhat gátat a következő időszakban.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







