A legnagyobb drágulás a Szegedet is magában foglaló Dél-Alföldi régióban történt, ahol havi 3,1 százalékos a növekedés.

Felkapták a vevők a panellakásokat a fővárosban és a megyeszékhelyeken: egy-egy eladó panellakásra jutó érdeklődések száma tavaly januárhoz képest 6 százalékkal magasabb, a három hónappal ezelőtti szinthez képest 14 százalékkal ugrott meg a kereslet. Mindeközben a téglalakások iránti kereslet éves szinten stagnálást mutat. 2021 októberéhez képest pedig csak 7 százalékkal nőtt, ami a panelek iránti keresletnövekedés felét teszi ki.
A panellakások kirobbanó népszerűségéhez az alacsonyabb áruk mellett az is hozzájárul, hogy a paneleket a bankok is szívesen hitelezik. Idén ez lehet nagyvárosi vevők menekülőútja a lakásdrágulás és hitelkamatok emelkedése elől. A panellakások alacsonyabb ára miatt a CSOK és babaváró támogatások, illetve a kamattámogatott hitelek jóval nagyobb arányú segítséget biztosítanak, mint egy drágább, téglalakás esetében.
Idén januárban a használt lakások budapesti piacon a panelek átlagos négyzetméterára 643 ezer forintot tett ki, a megyeszékhelyeken pedig 421 ezer forintnál járt, míg a téglaépítésűeké a fővárosban 867 ezer forintot, a megyeszékhelyeken pedig 491 ezer forint volt.
Régi-új kedvenc
A lakótelepi ingatlanok iránti kereslet ismét kirobbanó növekedést mutat - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálta meg a panel- és téglaépítésű lakások iránti érdeklődés alakulását, valamint az árak változását az országos lakáspiacon. Tavaly a fővárosi és megyeszékhelyen lévő eladó panellakásokra több mint félmillió érdeklődés jutott az ingatlanportálon, ami 4 százalékkal haladja meg a 2020-as szintet. Még látványosabban nőtt az egy eladásra kínált lakásra jutó kereslet, amely a panelek esetében 6 százalékkal nőtt éves szinten, miközben a téglalakások iránti kereslet stagnált. Még látványosabb, hogy
2022 januárjában tavaly októberhez képest az egy eladó panellakásra jutó érdeklődések száma 14 százalékkal emelkedett, miközben a téglalakások iránti kereslet feleekkora mértékben nőtt. Ennek köszönhetően az egy panelhirdetésre jutó érdeklődések száma közel 2 éves csúcson van, legutóbb 2019 tavaszán volt hasonlóan magas.

Nemcsak a vevők, a bankok is szeretik
A lakótelepi iránti érdeklődés érthető, erre már korábban is volt többször példa. A lakásárak drágulása a nagyvárosokban folytatódott, a panelek pedig jellemzően olcsóbbak a téglaépítésű lakásokhoz képest. “A panelek népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy az emelkedő kamatkörnyezet ellenére a bankok is szívesen adnak hitelt ezekre a lakásokra” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A szakember hozzátette, hogy a panelek iránti keresletet növeli az államilag támogatott konstrukciók nagyobb súlya a vételárban. Ezek közé tartozik például a családi otthonteremtési kedvezmény vissza nem térítendő támogatása és a csok-hitel, ami nagyobb arányú segítséget biztosít egy-egy panel esetében, mint egy téglából épül lakás vagy ház megvásárlásakor, amik drágábbak a piacon. Egy 2 gyermeket nevelő család esetében a vissza nem térítendő csok támogatás és a 10 millió forintos kedvezményes lakáshitel várostól függően akár a kiszemelt lakás vételárának 30-40 százalékát fedezheti. A gyermeket vállalók számára pedig a babaváró hitel nagyobb arányú önrészt tehet ki, ha első lakást vásárolnak.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
15-30 százalékkal olcsóbb a panel
A portál körképe szerint idén januárban a fővárosi panellakások átlagos négyzetméterára 643 ezer forint volt a kínálati piacon. A téglalakásokra 867 ezer forintos átlagár a jellemző, aminél a panel 26 százalékkal olcsóbb. A XI. kerületi panelingatlanok a legdrágábbak, négyzetméterenként 776 ezer forintot szeretnének kapni a vevők. A legolcsóbb városrész a XXIII. kerület, ahol 522 ezer forintot kérnek az eladók egy négyzetméterért.

A megyeszékhelyek panelárait nézve kiderül, hogy az átlagos négyzetméterár 421 ezer forint, a téglalakásoknál viszont 491 ezer ugyanez, így a panelok 15 százalékkal olcsóbbak. A paneleknél a veszprémi kínálat vezeti a sor 563 ezer forinttal. Majd a székesfehérvári és debreceni panelek következnek 535 ezer és 522 ezer forintos összeggel egy négyzetméterre vetítve.

Salgótarján számít a legolcsóbb panelvárosnak, 216 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A legolcsóbb megyeszékhelyek közé sorolható még Békéscsaba és Miskolc, ahol a panellakásokat 316-328 ezer forintért kínálják eladásra.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


