Megdőlt Budapesten a hajnali melegrekord szombaton.
2021 egyértelműen a kilábalás éve volt a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com éves összefoglaló elemzéséből. A koronavírus-járvány újabb hullámai ellenére előbb stabilizálódott, majd az év második felében látványosan nőtt a forgalom a kiadó lakások piacán, ezzel együtt a bérleti díjak decemberre elérték idei csúcsukat, és a bérlők fizetőképessége is erősödött. Volt olyan budai körzet, ahol közel 30 százalékot emelkedtek a bérleti díjak 12 hónap alatt. Az albérletárak alakulása jelentős eltéréseket mutat még kerületeken belül is: egyes részeken 2020 után is tovább csökkentek a bérleti díjak, így például a VI. és VII. kerület Nagykörúton kívülre eső körzeteiben 7-8 százalékkal. A legolcsóbb körzetek továbbra is a XVII., a XXI. és a XXIII. kerületben találhatók, 2000 Ft/m2 körül átlagos bérleti díjjal.
Visszatekintve az elmúlt egy évre elmondható, hogy a budapesti albérletpiac nemcsak a kilábalás jeleit mutatta, hanem gyakorlatilag függetlenné tudott válni a koronavírus-járvány újabb hullámaitól. Ennek bizonyítéka, hogy egy év leforgása alatt a lakásbérlés szempontjából Budapest legdrágább körzetének számító Budai Várnegyedben 20 százalékkal nőttek a bérleti díjak, és jelenleg 4493 Ft/m2 átlagos bérleti díjjal számolhatunk – mutat rá éves albérletpiaci elemzésében Rentingo.
Hasonló 22 százalékos bérletidíj-növekedést könyvelhet el az V. kerület Bazilika és Lánchíd közötti területe, ahol év végén már átlagosan 4334 Ft/m2 bérleti díjat kértek a bérbeadók. A 2021-es év legnagyobb nyertesei az albérletpiacon a bel budai területrészek voltak: a Tabán környékén, a Kissvábhegyen és a Rózsadombon is közel 30 százalékkal emelkedtek egy év alatt a bérleti díjak.
Az általános bérletidíj-emelkedés ellenére találni a fővárosban olyan részt, ahol 2020 után még idén is csökkentek az albérletárak. Ilyen körzetek a XVI. kerület árpádföldi része és a XVIII. kerület külső része, ahol a tavalyi visszaesést idén újabb 10 százalékos bérletidíj-csökkenés követte. A főváros egyes belső részein is tapasztalható volt hasonló áresés: a VI. és a VII. kerületeknek a Nagykörúton kívüli oldalán 7-8 százalékkal kellett kevesebb bérleti díjat fizetni tavalyhoz képest.
Legolcsóbban továbbra is a XVII., a XXI. és a XXIII. kerületnek a városszéli részein lehet lakást bérelni, átlagosan 2000 Ft/m2 körüli áron. Ennek kapcsán a cég arra is felhívja a figyelmet, hogy Budapest albérletpiaci szempontból erősen heterogén terület, a kereslet és a kínálat lokális.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezért a kiadó lakásoknál ma már nem elég kerületekben gondolkodni, hanem sokkal jobban kell differenciálni, hiszen akár 50 százalékot meghaladó különbségek is lehetnek egy-egy kerületen belül.
Az év folyamán erősödő albérletpiaci aktivitásra és a javuló piaci hangulatra jellemző, hogy a Rentingo.com saját albérletkereső platformján is legek születtek: több mint tízezres megtekintéssel bírt a legnépszerűbb hirdetés, a legidősebb bérbeadó 91 éves volt, aki online keresett megbízható bérlőt családi házuk felső részére, a legdrágábban pedig egy télikertet is magában foglaló rózsadombi ingatlant vettek ki 550 ezer forintos havi bérleti díjért.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








