14 °C Budapest

Gasztro-Oscart nyert ez a magyar csokoládé

2020. szeptember 23. 09:45

Konyak ízesítésű csokoládéval nyert a magyar vállalkozás, a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra a Great Taste Awards-on. Bonbonokkal, trüffelekkel és fagylaltokkal az utóbbi négy évben már tizennyolc nemzetközi díjjal gazdagodtak. Idén eredeti francia konyakkal ízesített étcsokoládé trüffeljüket választották a világ élvonalába.

A nemzetközi versenyzsűrije kiemelte azt, hogy a díjazott termékeben a konyak selymesen, kiegyensúlyozottan harmonizál az étcsokoládé kakaós, fűszeres ízével. Lenyűgözőnek, az este fénypontjaként jellemezték a kóstolás élményét: a csokoládé héj roppanását; az azt rejtő tölteléket, mely krémes a harapáskor, majd kitartóan lassan olvad, kellemes konyak ízt hagyva maga után.

Hosszan finomítottam a receptet, mire elnyerte a végleges formáját. Külön öröm számomra, hogy egy ilyen klasszikus ízkombinációval is ki tudtam vívni a zsűri elismerését és az ezzel járó egy csillagos minősítést. A gasztronómiai versenyek ízvilágban nagyon innovatívak. Klasszikus ízekkel külön kihívás versenyezni

- mondta az eredményhirdetés után Erdélyi Nóra, a manufaktúra chocolatierje, aki üzlettársával Csomor Tamással tavaly nyitotta meg látvány manufaktúráját a Ráday utcában.

Szükséged van egy kiesbb összegre? Mutatjuk a legjobb személyi kölcsön ajánlatokat!

A Great Taste Awards az angliai Fine Food Céh által szervezett verseny, amelyet egyszerűen csak élelmiszeripari Oscar díjaként emlegetnek világszerte. 2020-ban számos terméket jelöltek a versenyre a teljes gasztronómiát lefedő 35 kategóriákban: a csokoládéktól kezdve a tejtermékeken keresztül a hús termékekig és a borokig. Séfekből, étel kritikusokból, szakértőkből, és gasztro bloggerekből álló 500 fős zsűri márciustól szeptemberig kóstolta és értékelte a nevezett termékeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nevezett 12 777 termékből csupán 205 termék nyerte el a legmagasabb minősítést.

A szervezők szerint a Great Taste csillagjai és logója tulajdonképpen egy jelzés a fogyasztók felé mindenhol a világon, hogy kiemelkedő minőségű és ízvilágú terméket vásárol.

Címlapkép forrása: Bonbonier Csokoládé Manufaktúra Facebook

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem