Csilla éveken át spórolt, hogy saját otthona lehessen, ám a XIII. kerületi lakás megvásárlása után kiderült: hiába fizetett ki 33 millió forintot.
Sok Netflix felhasználó szembesül azzal folyamatosan, hogy a hatalmas kínálat miatt sokszor rendkívül hosszú időt vesz igénybe, és ezért nagyon elhúzódik az éppen megtekintésre szánt tartalom kiválasztása. Ráadásul néha annyira bele lehet unni a keresésbe, hogy a végén az előfizető - hosszas böngészés után - nem is indítja el semmilyen tartalom lejátszását. Ezen próbál most változtatni a Netflix a shuffle funkció bevezetésével.
A Suffle Play néhány felhasználó fiókjában már elérhető, a célja pedig, hogy segítsen dönteni a felhasználóknak abban, hogy milyen filmet vagy sorozatot nézzenek meg. A tesztelés már július óta zajlik, a funkció a következő időszakban pedig egyre több előfizetésnél lesz elérhető.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







