7 °C Budapest

Hatalmas változás a postán: erre készülj szeptembertől

2019. augusztus 7. 08:30

Teljes fordulatszámon üzemel szeptember 1-jétől a Magyar Posta elektronikus kézbesítési rendszere, amelynek a kifejlesztésére a társaság 2,4 milliárd forint uniós támogatás mellett 1,9 milliárd saját forrást fordított - írja a Világgazdaság.

Jenei János, a cég IT-megoldásokért felelős igazgatója a lapnak elmondta: az elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül a küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a Posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül követhetik az ajánlott és a tértivevényes levelek útját.

A papír alapú tértivevények év végi kivezetését kormányrendelet írja elő, januártól csak elektronikusan hozhatók létre a kézbesítést igazoló visszajelzések a hivatalos iratokat feladók számára.

Jenei János kiemelte: az állami hátterű cég a következő két-három évben nagyszabású digitális átalakuláson esik át. A kihívás óriási, hiszen a 30 ezer dolgozót foglalkoztató cégnél 650 alkalmazás fut párhuzamosan, 2800 szolgáltatási ponton, postákon, logisztikai bázisokon, üzemekben, irodákban - mutatott rá.

A kézbesítés elektronikussá tételével az ügyfél számára átláthatóvá, ezáltal biztonságosabbá válik a folyamat, a Posta számára pedig hatékonyabb lesz a kézbesítés, gyorsul a feldolgozás - hangsúlyozta az igazgató.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jelezte: a levelek után a következő 2-3 évben az automatizált csomagfeldolgozás és csomagkézbesítés kifejlesztése lesz a fő irány a Magyar Postánál.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm