A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
Immár a második utcalistában szereplő terület patkánymentesítését kezdte meg a fővárosi patkányirtással megbízott konzorcium - derül ki az országos tisztifőorvosnak a főpolgármester részére készült jelentéséből.
Az MTI-hez hétfőn, a Főpolgármesteri Hivatal által eljuttatott dokumentum alapján az előzetes kezelési tervvel összhangban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei a már kezelt területen - az V., IX., XIII. és XX. kerületben - az irtás hatékonyságának ellenőrzése céljából úgynevezett mérőkockákat helyeztek ki.
Az elmúlt napokban tapasztalt csapadékmentes időjárás kedvezett az irtásnak, mert nem mosta ki a víz az irtószert a csatornákból. A munka követhetőségének biztosítása céljából az NNK szakértői kérték, hogy a jövőben a mindenkori kijelölt utcalistán lezárt kezelésekről a vállalkozó soron kívül tájékoztassa a Főpolgármesteri Hivatalt, illetve az NNK-t. Ugyanis a csatornarendszerben nem szűnő patkányjelenlét esetén a kezelést kötelező kiterjeszteni a szomszédos felszíni objektumokra is. Vagyis fontos mielőbb megismerni a kezelésre visszamaradó épületek számát és elhelyezkedését.
A Fővárosi Csatornázási Művek azon kérését, hogy a kezelés lezárásakor a megmaradt irtószert a vállalkozó távolítsa el a csatornaaknákból, az NNK szakértői is támogatták - közölte jelentésében a tisztifőorvos, Müller Cecília.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







