Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program.
A Kárpát-medence időjárását hétfő estig eleinte száraz levegő, majd a dél felől fölénk helyeződő mediterrán ciklon felhő- és csapadékrendszere alakítja.
Hétfőn napközben a déli területek után másutt is megvastagszik a felhőtakaró, és délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként esetleg zivatar is. Megélénkül a déli szél, átmeneti szélerősödés csupán zivatar környezetében lehet.
Keddre virradó éjszaka jobb eséllyel a Duna-Tisza közén, az ország keleti felén már intenzívebb zivatarok is előfordulhatnak felhőszakadás szerű csapadékintenzitással és viharos széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 19 és 26 fok között várható, délnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint estig az eső, zápor mellett nagyobb eséllyel a Dunántúlon lehet zivatar, erős széllel, keddre virradóra pedig az ország keleti felén lehetnek heves zivatarok viharos széllel.
Kedden az egész országra figyelmeztetést adtak ki a heves zivatarok miatt, öt megyére narancssárga (másodfokú) veszélyjelzés érvényes.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








