1 °C Budapest

Uniós pénzeket tettek zsebre a cégek: 81 milliós bírságot fizethetnek

MTI
2019. április 25. 17:25

Kartellező napelem-telepítő cégeket bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint 81 millió forintra - közölte a GVH. A közlemény szerint az érintett vállalkozások, az Alter Energetikai Iroda Tudományos, Szolgáltató Bt., a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft., az Új Irány Energetika Kft., az LKM.HU Service Kft. és a Havrilla-Ép Építőipari Szolgáltató Kft. jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot.

Felidézték, vállalkozások és önkormányzatok igényelhettek vissza nem térítendő uniós támogatást energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP). A pályázóknak legalább három árajánlatot kellett kérniük a projektek kivitelezésére. A GVH vizsgálata megállapította, hogy az öt megbírságolt vállalat jogsértő módon egyeztette a pályázóknak adott árajánlatait a napelemes rendszerek kivitelezésére, illetve a kapcsolódó feladatokra kiírt pályázatok beadásakor.

A kartell bizonyítékaira a versenyhivatal a megbírságolt vállalkozásoktól lefoglalt számítógépes adatok között talált rá, amelyekből kiderült, hogy valamennyi esetben az egy vállalkozáscsoportba tartozó Alter Bt. és a Megújuló Kft. készítette el versenytársai árajánlatait és a pályázatokat is úgy, hogy a saját árajánlata volt a legkedvezőbb.

Mindezek miatt a hivatal a törvény alapján kiszabható maximális, a vállalkozások előző évi nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a cégekre, ugyanakkor 30 százalékkal csökkentette az egyezségi eljárásban együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó Havrilla Kft. bírságát.

A GVH 10-30 százalékkal csökkenti a bírság összegét, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri az általa elkövetett jogsértést az elé tárt bizonyítékok alapján, továbbá lemond részletesebb irat-betekintési, nyilatkozattételi, tárgyalás tartására irányuló és bírósági jogorvoslati jogáról, hozzájárulva az eljárások gyorsabb lezárásához. Az egyezségi eljárás nemcsak a versenyhivatal, hanem a vállalkozások számára is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.

NEKED AJÁNLJUK
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 1. péntek
Elza
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm