Óraátállítás: véget ért az európai konzultáció

Óraátállítás: véget ért az európai konzultáció

MTI
2018. augusztus 17. 19:00

Az Európai Bizottság lezárta az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességéről indított európai konzultációt, amelyről az uniós tagállamokból több mint 4,6 millió ember nyilvánította ki véleményét - közölte az uniós bizottság pénteken.

Christian Spahr szóvivő elmondta, az Európai Bizottság július elején arra kérte fel az uniós polgárokat, döntéshozókat, érintett hatságokat és gazdasági szakembereket, hogy online kérdőív kitöltésével mondjanak véleményt, sorakoztassanak fel szakmai érveket, valamint számoljanak be az óraátállás közlekedésre, az energiamegtakarításra és az emberi egészségre gyakorolt hatásairól. A cél annak megállapítása, hogy szükséges-e foglalkozni az óraátállítás kérdésével, vagy sem - közölte.

A nyilvános konzultáció lezárultát követően az Európai Bizottság megkezdi a kérdőívek feldolgozását és annak eredményéről jelentést tesz közzé a következő hetekben - tette hozzá a szóvivő. Az Európai Parlament (EP) februárban kezdeményezte az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát és kérte fel az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára. Indoklásuk szerint, az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt. Ezzel szemben vizsgálatok azt állapították meg, hogy elhanyagolható mértékű az energiamegtakarítás, amit az óraátállítás eredményez.

A bizottság tájékoztatás szerint a 2001-ben hatályba lépett jelenlegi nyári időszámításról szóló irányelv harmonizált időpontot ír elő a nyári időszámítás kezdetét és végét illetően az egész unióra vonatkozóan azzal a céllal, hogy segítse a belső piac hatékony működését. Mint közölték, az Európai Bizottság január végén döntött arról, hogy információkat gyűjt arról, mi indokolhatja a nyári és a téli időszámításra, ismertebb nevén az óraátállításra vonatkozó irányelv módosítását. Az óraátállítás kérdésének napirendre tűzését Finnország kezdeményezte azt követően, hogy állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás.

NEKED AJÁNLJUK
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 15. hétfő
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?