A fogyasztók április 30-ig nyilatkozhatnak az MVM felé, ha a kedvezményt nem a gáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztásukra szeretnék érvényesíteni
A KSH 2016-os "kis népszámlálásának" elemzése szerint a magyar társadalom legfelső és legalsó jövedelmi rétegének létszáma nagyobb arányban bővül, mint a középrétegé, azaz 2011 és 2016 között nőtt a társadalom polarizációja - derül ki a 24.hu cikkéből.
A foglalkoztatási hierarchia minden szintjén többet dolgoznak Magyarországon, mint 2011-ben, ám az arányok eltolódtak: emelkedett a felső és az alsó rétegekhez tartozók száma, miközben a középréteg tábora csökken.
A középső szinten a kereskedelemben dolgozó munkavállalók száma emelkedett ugyan, ám a szakképzett szolgáltatási munkavállalók létszáma és aránya is csökkent, csak úgy, ahogy a cégtulajdonos középosztály aránya. Tovább folytatódott az a trend, mely szerint kevesebb a szakképzettséget igénylő pozíció.
Emellett az is kiderült a kis népszámlálás adataiból, hogy a közmunkaprogramnak is köszönhetően a munkaerőpiacról kiszorulók száma a felére csökkent ugyan, ám annak a 230 ezer embernek közel kétharmada 30 évesnél fiatalabb. Ennek részben a tankötelezettség felső korhatárának leszállítása lehet az oka, mely lényegesen több fiatalt terel a munkaerőpiacra.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







