16 °C Budapest

Döbbenetes árakban úszik a pesti lakáspiac: így keresgélj

2018. június 22. 16:30

Ellentmondásosan indult az év a budapesti újlakáspiacon: miközben az újépítésű otthonok kínálata csökkent, folytatódott a kereslet erősödése és az árak emelkedése.

Ellentmondásosan indult az év a fővárosi lakáspiacon: miközben az újépítésű otthonok kínálata és az értékesítésre meghirdetett ingatlanok száma csökkent, a kereslet tovább erősödött. Az első negyedév végén 6800 lakás várt vevőre, 9 százalékkal kevesebb, mint a negyedév elején. A fejlesztők ezzel párhuzamosan - a két korábbi negyedévhez hasonlóan - 2230 otthon értékesítését kezdték meg, szemben az egy évvel korábbi 2700-zal. A keresleti oldal ugyanakkor tovább erősödött: az év első három hónapjában 2500-nál több lakás talált gazdára, ami 2017 harmadik negyedét 10, utolsó negyedét pedig 20 százalékkal múlja felül, vagyis a január-márciusi időszak az elmúlt két év egyik legerősebb negyedéve lett. Az erős keresletet szintén mutatja, hogy az idén meghirdetett projektek több mint egyharmada már el is kelt - írja elemzéseire hivatkozva a Cordia.

2 milliós négyzetméter ár

A budapesti szabad újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az év elején tovább emelkedett, így március végén már elérte a 730 000 forintot, szemben a múlt év végi 705 000 forintos, illetve a 2017 eleji 620 000 forintos átlaggal. Az eladó új lakások több mint negyede még mindig a XIII. kerületben található, ahol az átlagár 730 000 forint fölé emelkedett, megelőzve az újlakáskínálat közel 20 százalékát adó XI. kerület 715 000 forintos értékét.

Budán átlagosan 784.000 forintba kerül egy négyzetméter. Az árskála tetejét a belső budai kerületek bőven egymillió forint feletti fajlagos értéke jelenti, míg a nagy és sokszínű kínálattal rendelkező III. és XI. kerületekben 715-718.000 forint az átlag.

Pesten átlagosan 709 000 forintért kapható egy négyzetméter. Továbbra is az V. kerület a legdrágább a maga közel kétmilliós négyzetméterárával, majd a VI. és a VII. kerület következik 900 000 forint fölötti átlaggal. A VIII. és IX. kerületben 700 000 forintos, a IV. és a X. kerületben pedig valamivel 600 000 forint feletti átlagárral számolhatunk.  

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Hol vásároljunk lakást, ha ki akarjuk adni?

Az új lakások ára és a bérleti díjak kerületenként és városrészenként is változatos képet mutatnak. Hosszútávú kiadás esetén az új, újszerű vagy azzal megegyező minőségben felújított (de nem luxus és nem panorámás) garzonok átlagosan 125 000, a kétszobás lakások 168 000 forint havi bérleti díjért adhatók ki, míg a háromszobásokkal 200 000 forint fölötti bevétel is elérhető. A hosszútávú bérleti piac legnépszerűbb termékének számító kétszobás otthonok havi bérleti díja - a lokáció függvényében - 120 000 és 200 000 forint között szóródik.

A lakáskiadást tervező ingatlantulajdonosok, befektetők szempontjából alapvető fontosságú kérdés a megtérülés, vagyis az, hogy a lakás vételára mennyi idő alatt jön vissza a havi bérleti díjakból. Bár tény, hogy a legmagasabb bérleti díjak azokat a kerületeket jellemzik, ahol az új otthonok átlagos négyzetméterára a legnagyobb, a vételárat mégsem az itt elhelyezkedő ingatlanok termelik ki a leggyorsabban

 - hívja fel a figyelmet Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója. A szakember szerint érdemes óvatosan bánni a legolcsóbb, külső kerületekkel is, hiszen - bár elvben itt ígérkezik a leggyorsabb megtérülés - ezeken a területeken annyira szűk a bérleti piac, hogy kockázatossá teheti a befektetést.

{{BANK360BANNER_LTP}}

A kétszobás lakások piacán a legmagasabb havi bevételt a Nagykörúton belüli lakások biztosítják, átlagosan 190 000 forintot, ám ez a legdrágább lokáció is, hiszen az új lakások átlagos ára meghaladja az 1 100 000 forintot négyzetméterenként. (Az árakra erőteljes hatással van, hogy a területen elsősorban a lakások rövid távú kiadása a jellemző.) Itt fél évi bérleti díjból jön össze egy négyzetméternyi lakás, míg a terület külső, Nagykörúthoz közelebb eső, valamivel olcsóbb részein öt hónappal számolhatunk.

Ennél is gyorsabb, akár négyhavi megtérülést ígérnek a belső kerületek Nagykörúton kívüli részei, lényegesen alacsonyabb lakásárak mellett: a VI., VII., VIII. és IX. kerület külső területein átlagosan 699 000 forintos négyzetméterárral kalkulálhatunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A belvárosi kerületek után legnagyobb bérleti piaccal rendelkező kerületben, a 13. kerületben változatos kínálattal és befektetési lehetőségekkel találkozhatunk. Az egyedülálló elhelyezkedésű Marina-parton a két szobás lakások bérleti díja átlagosan meghaladja a 190 000 forintot havonta, ehhez azonban magasabb, átlagosan 890 000 forintos négyzetméterár társul, azaz a megtérülés az öt hónapot közelíti.

A kerület Angyalföldi részén alacsonyabb, átlagosan 145 000 forintos bérleti díjért adhatók ki a kétszobás lakások, amivel az átlagosan 620 000 forintos négyzetméterár 4 hónap alatt jön vissza.

A XIV. kerület lakásárai és bérleti díjai az angyalföldihez hasonlóak, ám tulajdonosi szempontból előnyös, hogy kevesebb bérbeadóval kell versengenünk, mert a kerület nagyságához és lakosságához képest a rendelkezésre álló kiadó lakások száma itt igen alacsony (mindössze 150 lakás).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás?

Ha kétszobás, élhető méretű lakásban gondolkodunk, 30 millió forintból a VIII. és a IX. kerület külsőbb részeinek (Orczy-negyed, Magdolna-negyed, ill. Középső-Ferencváros külső része) kevésbé előnyös elhelyezkedésű, ám jobbára erkélyes lakásaiból választhatunk. 

A Nagykörúttól sétatávolságra kifejezetten széles a 30 és 35 millió forint közötti újépítésű otthonok választéka, akár a számos egyetem közelében található projektekben is. Ezen az áron a VIII. és a IX. kerület rohamosan megújuló részein (Csarnok-negyed, Losonci-negyed, Középső-Ferencváros rehabilitációs területe és annak szomszédsága) közel 50 négyzetméteres, erkéllyel rendelkező lakások kaphatók.

A Belvárosban a legkisebb befektetéssel a VI., a VII. és a VIII. kerület Nagykörúthoz közelebb eső részeinek szűk kínálatából tudunk új otthont vásárolni: a szűkös kínálatból választva 35 millió forintért egy alig 40 négyzetméteres, kétszobás ingatlanra tehetünk szert.

A XIII. kerületi Marina-parton a legalacsonyabb áron egy 40 négyzetméteres, a Dunától távolabb eső, nem panorámás, ám nagyobb terasszal rendelkező lakást vásárolhatunk, már 33 millió forintért. A hasonló, de kilátással rendelkező és vízparthoz közeli lakások viszont legalább 38 millió forintba kerülnek. A kerület Angyalföldi részén bőven válogathatunk 30 millió forint alatt is: egy 45 négyzetméteres, kétszobás lakás itt már 28 millió forintért megvehető. 

A bel-budai területek a jelenlegi árakat és bérleti díjakat figyelembe véve inkább a saját otthont keresők számára számítanak optimális célpontnak. Mivel itt alig van beépíthető telek, szűkös a kínálat, és nem is találni 50 négyzetméter alatti és 47 millió forintnál olcsóbb kétszobás lakást. 

Budán maradva a XI. kerület belső területein az újépítésű projektekben nincs kétszobás lakás 30 millió forint alatt: egy 50 négyzetméteres otthonért jellemzően 32,5 milliót kell adni. A XI. kerület irodáitól és bevásárlóközpontjaitól könnyen elérhető családias, kertvárosi (Madárhegy, Sasad) projektekben a kétszobás otthonok tágasabb lakásokat jelentenek, amelyekért legalább 36 millió forintot kell adnunk.


NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm