A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
Négy év alatt 7,5-ról 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme.
Négy év alatt 7,5-ról 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme - derül ki a Díjnet elemzéséből. Az adatokból az is egyértelműen megállapítható, hogy a Díjnet elektronikus rendszeren keresztül fizetett számlák esetében az elmaradás ennél is lényegesen alacsonyabb, átlagos mértéke alig haladja meg a 4 százalékot.
- mondta el Garamszegi Tamás, a Dínet Zrt. vezérigazgatója. A pozitív tendencia okán érdemes megemlíteni, hogy miközben a Díjbeszedő Holding által kiállított közműszolgáltatói számlák (vízmű-, csatorna-, földgáz-, szemétszállítási, valamint kéményseprési szolgáltatások) esetében a két hónapnál hosszabb elmaradás jelenleg összességében a díjösszeg 7,1 százalékát érinti, ezen belül a Díjnet elektronikus rendszerén keresztül fizetendő számlák tekintetében az elmaradás jóval kisebb, átlagosan 4,2 százalék.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







