Már több mint másfél millió háztartás kapta meg a januári 30 százalékos rezsikedvezményt, de az MVM-nél még tart az elszámolás.
A távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását - közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten.
Kósa Lajos, miután megbeszélést folytatott a téli rezsicsökkentésről a Megyei Jogú Városok Szövetségének és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének képviselőivel, sajtótájékoztatón elmondta: a szolgáltatóknak április 15-éig a központi költségvetésből a célra 7,8 milliárd forintot utalnak át.
A miniszter közölte azt is, hogy ha valakinek az áprilisi számlája nem éri el a támogatás mértékét, akkor a jóváírást a következő hónapokban lehet érvényesíteni. A szövetségekkel való találkozó okáról szólva elmondta, hogy alapvetően - 95 százalékban - a képviselt városok a tulajdonosai a távhőszolgáltató vállalatoknak.
Kósa Lajos megjegyezte, olyan megoldást választottak a téli rezsicsökkentés megvalósítására, amely a távhőszolgáltatóktól nem kér külön erőfeszítést, a likviditásukat nem zavarja, hiszen az említett összeget a költségvetésből finanszírozzák. Kitért arra is, hogy a téli rezsicsökkentés a távhő esetében 650 ezer fogyasztót érint.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








