A MOHU felhívja a figyelmet, hogy egyre több a visszaélés a lomtalanítás kapcsán, ezárt fontos tudnivalókat is közöltek.
Kedden országszerte várható havazás, helyenként akár 20 centiméter körüli friss hó is hullhat, emellett az erős szél hófúvást is okozhat majd - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Kiemelték: kedden a hideghez egy mediterrán ciklon "jóvoltából" az ország nagy részén havazás is társul. Ezért - elsősorban hangulatát tekintve - országos viszonylatban is "kemény téli nap elé nézünk" - fogalmaztak, hozzátéve: "mindezt tetézi majd a jeges és élénk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten erős szél, tovább nehezítve az útnak indulók dolgát".
A havazás miatt hétfőre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Somogy és Zala megyére. Emellett a hófúvás veszélye miatt jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták:
Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (maximum 2-3 centiméter), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű: a középső országrészben 2-6, a déli megyékben további 6-10 centiméternyi hó várható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kiemelték továbbá, hogy a hóval borított tájakon az olykor erős, 45-60 kilométer/órás északi, északkeleti szél elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében már hétfőn hófúvást okozhat. Délutántól, estétől az ország déli részein a már frissen lehullott havat is hordhatja a szél. Kedden még nagyobb területen várható hófúvás. Ennek veszélye miatt az ország nagy részére - Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére - adtak ki elsőfokú figyelmeztetést keddre.
Az előrejelzés szerint hétfőn a hőmérséklet csúcsértéke mínusz 8 és mínusz 1 Celsius-fok között várható. Késő estére mínusz 11 és mínusz 5 fok közé hűl le a levegő. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 7 fok között alakul, néhol az Északi-középhegység térségében lehet ennél néhány fokkal hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 2 fok között várható.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







