7 °C Budapest

Itt a friss jelentés: tudod, mennyivel nőtt a lakásod értéke egy év alatt?

2017. december 13. 19:30

Az árak emelkedése és a forgalom bővülése mellett idén (és még inkább majd jövőre) a lakásépítések is beindultak, így a magyar lakáspiac "normál" üzemmódot felvéve érett szakaszba léphet. Az elmúlt évekkel szemben az idei forgalmi adatok alapján minden területi szinten (jogállás, megye, nagyvárosok, kerületek, irányítószám-körzetek) az árak kiegyenlítődését, azaz az olcsóbb térségek nagyobb ütemű drágulását látjuk. Ugyanakkor az még nem derült ki, hogy ez vajon egy hosszabb távú trend előjele, vagy az árolló csak ideiglenesen záródik.

Országos szinten az átlagár, a tavalyi adatokhoz képest, eddig 13 százalékkal nőtt. Az előző évekkel szemben, amikor a fővárosi és megyeszékhely-szintű drágulás messze meghaladta az alacsonyabb jogállási szintekét, most 10 százalékra nőtt az áremelkedés mértéke a községekben. Ezzel párhuzamosan a budapesti drágulás idén 15százalékra mérséklődött. A kisebb városokban ez a mutató valamivel 10 százalék alatt maradt, míg a megyei jogú városokban 13 százalék körül mozgott. Ugyancsak szembe megy az előző évek trendjével (de következik a meredekebb községi drágulásból), hogy az önálló házak ára emelkedett a leginkább. 2017-ben eddig, 16 százalékkal, míg a tégla és lakótelepi lakásoké ettől elmaradva, 11 és 13 százalékkal. Az elmúlt évek látványos paneldrágulása után mára a lakótelepi lakások országos átlagára már meghaladja a 225 ezer Ft/m2-t - áll az OTP legfrissebb, a NAV idei első három negyedéves ingatlanforgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében..

Ebben az évben a tizenkilenc megye közül sehol nem csökkent az eladott lakóingatlanok átlagára. Az átlagár lista élén három dunántúli megye, Zala, Tolna és Baranya állnak. A fővárosnál is jobban, 15 százalékot meghaladó mértékben az előbb említettek mellett még Csongrád és Veszprém megyék drágultak. Érdekes, hogy a legdrágább megyék közül Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar viszont az áremelkedési sorrend utolsó ötödében vannak, amire magyarázat lehet, hogy az árak további emelkedésére a magas bázis miatt itt már kisebb lehetőség van. Mindenesetre ebből a rangsorból is bizonyos szintű területi kiegyenlítődés olvasható ki"

-- mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Budapesttel (412 ezer Ft/m2) nem számolva továbbra is Győr-Moson-Sopron a legdrágább, 265 ezer Ft/m2 átlagárral. A 200 ezres szintet azonban egyre több megye, immár Pest, Hajdú-Bihar, Vas és Somogy is meghaladja. Az eladott ingatlanok országos átlagára, az év első három negyedévében, 286 ezer forint volt négyzetméterenként.

Megyeszékhelyek közül Zalaegerszeg drágult a legjobban (23%), majd Veszprém 21 százalék, Szeged 20 százalék és Pécs 19 százalék következnek. Érdekes - de magyarázat itt is a magas bázis lehet -, hogy a megyeszékhelyek között Győr áll a rangsor leghátulján 6 százalékos drágulással egy év alatt. Ezzel együtt továbbra is Győr a legdrágább megyeszékhely 267 ezer Ft/m2-es átlaggal. A 250 ezres limitet emellett még Debrecen, illetve Kecskemét lépi át, Székesfehérvár és Veszprém valamivel az alatt marad. Salgótarján, Miskolc és Szolnok számítanak hagyományosan a legolcsóbb városoknak. Nógrád megye székhelye az egyetlen, ahol az eladott lakóingatlanok átlagára nem éri el a 100 ezer Ft/m2-t sem.

Valkó Dávid szerint szembetűnő, hogy a fővárosi kerületek árváltozás rangsorának élbolyában idén több olyan, alapból olcsó, kerület van (XXIII. - itt 33 százalék a drágulás!, XXI., XVI., XVII.), amelyek nem tipikus befektetési célpontok és a forgalom is viszonylag csekély. Ezekben a kerületekben az alacsony bázis miatt mehetett végbe nagy ütemű drágulás. A klasszikus belvárosi területeken (V., VI., VII.) ugyanakkor, ahol az elmúlt években rohamos áremelkedés zajlott le, idén csak 15-18 százalék közötti áremelkedési értékeket látunk, ez a középmezőnyhöz elegendő szint. Az irányítószámok szerinti körzeteket vizsgálva 50 százalék körül drágult, és ezzel élen áll a fővárosban a 1205-ös és 1202-es körzet, azaz a XX. kerület Erzsébetfalva és Kossuthfalva kertvárosi részei.

Az V. kerület ismét messze vezeti a budapesti árrangsort a közel 700 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Ettől, a második legdrágább kerület, az I. fajlagos átlagára majdnem kerek százezer forinttal marad el. A félmilliós szint fölé ezek mellett még a II., XII. és VI. kerületek jutottak. A nagy ütemű éves áremelkedés hatására a lista végén lévő kerületek felzárkózása a számokban is megmutatkozik: míg tavaly ilyenkor még tíz olyan kerület volt, melyek átlagára 300 ezer Ft/m2 alatt maradt (a XXIII. kerületé 200 ezer alatt!), addig idén ez a csoport megfeleződött. A továbbra is legolcsóbb XXIII. kerületben is 260 ezer Ft/m2 az ár. Az V. kerület hat irányítószám-körzetéből négy az ár rangsor legelején áll; a legdrágább továbbra is a 1051-es irányítószám 780 ezer Ft/m2-rel. Az 550 ezres szintet további 20 irányítószám-körzet haladja meg, amelyek mind a budai és a pesti belvárosi kerületekben vannak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Valkó Dávid a befektetési piacról elmondta, hogy bár az ilyen céllal vásárlók becsült aránya az összforgalmon belül 30 százalék körülire csökkent, jelenlétük egyéb alternatív befektetési lehetőség híján továbbra is meghatározó lesz a keresleti oldalon.

Speciális szegmensként megnőtt azok száma, akik nem egy-két lakást vesznek, hanem törekednek egy nagyobb portfolió kialakítására. Azokon a területeken, ahol hiányzik az új építés, ott régebbi társasházakban egész szinteket szeretnének megvenni. Ahol viszont van bőséges újlakás-kínálat, ott ilyen épületekben vesznek egyszerre akár (több) tucatnyi lakást. Az új lakás vásárlását, illetve ezek kiadását kevésbé kockázatosnak, a megtérülést könnyebben/biztosabban kalkulálhatónak tartják a használt lakásokénál. Emellett számukra nem probléma, ha a lakás átadása még odébb van, mivel hosszabb távra terveznek. Az értékesítés korai szakaszában vásárolva ráadásul a bevezető ár és az átadáskori ár közötti hozammal is kalkulálhatnak. Az ilyen típusú befektetők egyelőre magánszemélyek; a bérleti piac laza szabályozása miatt intézményi befektetők számára még nem vonzó a magyar piac"

- mondja az elemző.

A jelenlegi újlakás-boom jövőjét nagyban befolyásolja, hogy az eredetileg 2019 végéig hatályos 5 százalék áfa, illetve megemelt CSOK meghosszabbításra kerül-e. A legfrissebb információ szerint a Kormány ezt nem tervezi, ugyanakkor más, kedvező elemeket bevezethetnek a lakásépítés támogatására. Erről a választási hajrában, minden bizonnyal lesz már információ, addig azonban bizonytalanság uralkodik e tekintetben. Ha 2019 végén újra 27 százalékra emelkedik az új lakások áfája, az további áremelkedést generál ebben a szegmensben. Félő, hogy ez a mostani keresleti hajrá végét jelentené, s középtávon - mivel a használt lakások árát is nagyban az újaké húzza fel - mind jobban a lakásbérlet felé terelné az embereket. A válság hozadékaként az albérletben lakás az elmúlt években elfogadottabbá vált. A mai fiatalok, az előrejelzések szerint általánosságban kevéssé ragaszkodnak majd az ingatlantulajdonhoz, így természetes folyamat részeként is terjed a lakásbérlet.

A már két éve kétszámjegyű reálár-növekedés idén, várakozásaink szerint nem vált még egyszámjegyűre, de egyre valószínűbb a lassabb bővülési ütem. Középtávon az általános gazdasági bővülés szintjét veheti fel az árak változása is. Tartjuk korábbi becslésünket, mely szerint a tavalyi, nagyjából 150 ezer után a lakáspiaci forgalom rövidtávon beállhat a válság előtti évek átlagát jelentő 170-190 ezres sávba. Ugyancsak megismételve korábbi véleményünket, országosan éves szinten - bár 2018-ban és 2019-ben az építési volumen elérheti, ill. meghaladhatja a 30 ezres szintet - 25 ezer lakás megépülése lehet egyensúlyban a kereslettel.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm