A hónap második felében egy vonalba kerül a Pollux, a Hold és a Jupiter, a hónap végén pedig a Hold elfedi a Regulust.
Lagzi Lajcsi, azaz becsületes nevén Galambos Lajos két évvel ezelőtt azzal került a figyelem középpontjába, hogy kommandósok vitték el a börtönbe, most meg új otthonba költözött, melynek leírása alapján kiszámoltuk, mennyit is érhet a telek.
Az egykori szórakoztató azzal robban be újra a köztudatba 2015 szeptemberében, hogy letartóztatták, mivel a gyanú szerint megbuherálta az általa épített tatai lakópark illetve saját boldogasszonypusztai kúriájának közműrendszerét. Ennek köszönhetően a lakóparkban élőknek és saját magának is csak az elfogyasztott áram, víz és gáz töredékrészét kellett kifizetniük, az ellenőröket meg esetenként megvesztegették. 125 napot töltött előzetes letartóztatásban, ügye bírósági szakaszban van.
- nyilatkozta a Story magazinnak a trombitás, aki azt is elmondta, a régi kúriájuk elvesztette intimitását azzal, hogy a rendőrség több házkutatást és helyszíni szemlét is tartott náluk.
Bár pontos információk nem állnak rendelkezésre, az OTP Termőföld Értéktérkép alapján750 ezer forintba kerül egy hektár erdő az országos átlag alapján, piaci információk szerint egy tó pedig kétmilliós hektáronkénti áron szokott gazdát cserélni.
Összehasonlításképpen, a kommandósok által feltúrt boldogasszonypusztai ingatlant tavaly tavasszal 2,6 milliárd forintért árultaa zenészből lett gyanúsított. A hirdetés azóta lekerült az internetről, nem tudjuk, hogy köze van-e ahhoz, hogy nem sokkal azután, hogy napvilágot látott az hirdetés, a bíróság zár alá vette a mulattató vagyonát.
A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb finanszírozást. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 4 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az Erste Bank ajánlata (THM 14,28%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem konstrukcióját, illetve a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







