2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül.
Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítést támogató alprogramjára az október 15-i határidőig csaknem 6000 pályázat érkezett több mint 3 milliárd forintos támogatási igénnyel, a folyamatos értékelés miatt már a benyújtott pályázatok fele kapott összesen 1,5 milliárd forintnyi támogatást - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A fűtéskorszerűsítési pályázaton családi házak vagy egyedi fűtési rendszerű társasházi lakások tulajdonosai igényelhettek vissza nem térítendő támogatást új kondenzációs kazán beépítéséhez, valamint a kiegészítő költségekhez. A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 40 százaléka, de legfeljebb 700 ezer forint.
A kormány kiemelt célja, hogy az otthonteremtési program, az adócsökkentések, családi adókedvezmények és a foglalkoztatási programok mellett a rezsiköltségeket visszaszorító intézkedésekkel is segítse a magyar családok megerősödését - hangsúlyozta közleményében az NFM.
A 2014-ben elindított, csaknem 29 milliárd forint keretösszegű Otthon melege program eddig több mint 130 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé. A programról hivatalos tájékoztatás a kormányzati honlapon és a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. oldalán található.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






