Ezt a luxusvillát képtelen eladni Marsi Anikó és Palik László + képek

2017. július 17. 11:06

Hónapok óta nem sikerül eladni a Marsi Anikó és Palik László nevéhez köthető 310 millió siófoki luxusvillát. Az ingatlan a 474 ezer forintos négyzetméterárával nem számít olcsónak, de nem is kirívó eset a Balatonnál.


Tavaly augusztusban költözött ki siófoki luxusvillájukból Palik László és Marsi Anikó, mert gyermekeik Pestre járnak iskolába és így kényelmesebb volt a család számára a fővárosi élet. A házaspár nevéhez köthető ingatlant már hónapok óta próbálja egy cég eladni, de egyelőre nem találtak még vevőt a 310 milliós villára - írja a Bors.

Pedig egy igazi luxusotthonról beszélhetünk. A ház Siófokon a belváros közelében található, 465+190 négyzetméteres beépített alapterülettel, a telek mérete pedig 1 609 négyzetméter. A 19. századi, eredeti állapotára visszaállított villában 8 szoba van, 2 erkély és 2 terasz. Mindezek mellett pedig a ház műszakilag is felújított, a fűtés és a hűtés is energiatakarékosan megoldható. Ha ez önmagában nem lenne elég, akkor jó ha tudjuk, hogy a házhoz tartozik még:

  • egy külön épületben wellness és edzőterem,
  • 3 beállóval rendelkező garázs,
  • kertész által gondozott parkosított környezet,
  • és külön játszópark a gyerekeknek.

A lap által megkérdezett szakember szerint ekkora értékű házat nem csak Siófokon, hanem bárhol az országban nehéz eladni. De Palikék egykori háza ráadásul egy olyan utcában van, ami nyáron zajos és rendkívűl nagy forgalmú, hiszen Siófok egyik legnépszerűbb környékén van. A szakember szerint egy a telekre épített társasház is különösen jó befektetés lehetne.

A Balatonnál eleve magasak az árak

Palik László és Marsi Anikó nevéhez köthető 310 milliós villa, a 474 ezer forintos négyzetméterárával persze nem számít olcsónak, de nem is kirívó eset. Az FHB Lakásárindexének adatai szerint a kiemelt üdülő körzetek közül a legmagasabb üdülő árak a Balatonnál találhatóak, ahol több mint 283 ezer forintot kellett fizetni egy tipikus nyaraló négyzetméteréért 2016-ban. A második helyen szintén vízpart, a Velencei-tó környéke szerepel, 186 ezer forintos négyzetméterárával. A tópartok közül a Tisza-tó Kiemelt Üdülőkörzet erős lemaradást mutat, még az 50 ezer forintot sem érte el a 2016-ban gazdát cserélt ingatlanok fajlagos ára. Hozzá kell azonban tenni, hogy utóbbi helyen nagyon kevés nyaralótranzakció történik, így az árak évről évre erősen ingadoznak.

Üdülő vagy lakóingatlan?

A vízpartok közelében a legdrágább településnek Hévíz számít, amelyet további két balatoni település követ. Ez mutatja, hogy hazánk legnagyobb tavának közelsége a lakóingatlanok esetében komoly árprémiumot jelent, egyedül Fonyód és Keszthely csúszott valamivel lejjebb a listán.

A Velencei-tó esetében - a tóparti felár mellett -a főváros agglomerációs hatása is erőteljesen érvényesül, továbbá Székesfehérvár közelsége is fokozhatja a keresletet, magasabb árakat előidézve. A Tisza-tavi települések jellemzően a lista alján foglalnak helyet, a térség gazdasági ereje ugyanis gyenge, a tó adottságai miatt pedig a vízpart közelségének árfelhajtó hatása alacsony.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Forrás: FHB Lakásárindex

A települések sorrendje, illetve az árak szintje is eltéréseket mutat az üdülők és a lakóingatlanok között. A jelenség hátterében a települések szerkezete áll. Ahol az üdülőövezet közel helyezkedik el a vízparthoz -mint Siófok és Fonyód esetében -, a nyaralóárak meghaladják a lakóingatlanárakat. Ugyanakkor, ahol az üdülők távolabb találhatóak, vagy ahol nem alakult ki kimondott üdülőövezet -mint Hévízen -, a nyaralóárak alacsonyabbak. Összességében az is megállapítható, hogy a lakóingatlanokhoz hasonlóan üdülőt is olcsóbban vásárolhatunk a Velencei-tó partján, mint a Balatonnál.

Siófok különösen dárga

A Balaton mellett Siófok és Balatonfüred környékén kellett fizetni a legtöbbet a parthoz közeli kistérségek közül, de összességében az üdülőkörzetben a legdrágábbnak a Hévízi térség számított. Utóbbi kettő esetében már közelítette a 300 ezer forintot a vásárlók által tavaly a lakóingatlanok négyzetméteréért fizetendő összeg. Az árak jellemzően magasabbak voltak az Északi-parton, mint a tó déli részén.

Az FHB Lakásárindex adatai szerint az Az üdülőárak a lakóingatlanok esetében megfigyelthez hasonlóan alakultak, a Budapesttől könnyebben megközelíthető területeken magasabb árakkal szembesülhetnek a vásárlók. A legdrágábbnak a Balatonfüredi kistérség számított, ahol a 434 ezer forintot is meghaladta a fizetendő üdülőár a 2015-2016-os átlag alapján. Jellemző, hogy ennél is sokkal magasabb, 600 ezer forint feletti volt a 2016-os medián tranzakciós ár a városban, ez azonban valószínűleg az elkészült újlakás-fejlesztéseknek, illetve néhány nagyobb értékű tranzakciónak köszönhető, amelyek átmenetileg emelték meg jelentősen az átlagárakat.

A második helyen a drágaságban Siófok áll, itt a 2016-os tranzakciók alapján 424 ezer forint volt a nyaralók fajlagos ára.

Több kistérségre vonatkozóan a nyaralóárak meghatározásához nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat, ami ugyanakkor mutatja, hogy ezeknek a területeknek az üdülőpiaca kisebb jelentőséggel bír, nagyon kevés tranzakcióra került sor esetükben

Vásárlás hitelből?

A lakáspiaci fordulatot követően a népszerű üdülőhelyek piaca is követte az áremelkedést. Ezzel egyidejűleg a hitelfelvétel egyszerűbbé és olcsóbbá vált, így azoknak, akik ingatlant kívánnak vásárolni Magyarország bármely üdülőövezetében, érdemes lehet a hitelfelvétel lehetőségével is kalkulálnia.

{{BANKRACIOBANNER_LAKAS}}

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem