Egy év alatt a leginkább Máriapócs, Fehérgyarmat, Kazincbarcika és Tapolca településeken csökkent a lakosságszám, nagyjából 2 százalékkal.
Bővíthetik a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), nem lesz 50 százalékos béremelés a közszolgáknak. Ezekről a témákról is bezsélt Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a 74. Kormáynifón.
Nincs mód a közszolgák béremelésére
- válaszolja egy kérdésre Lázár.
A miniszter elmondása szerint akkor lehet szó hasonló mértékű béremelésről, ha kevesebben és hatékonyabban dolgoznak majd, ezzel kapcsolatban megvárják, hogy a szakszervezetek mit ajánlanak a július 14-i egyeztető fórumon. Korábban a szakszervezetek sztrájkot hirdettek július 17-re.
Ez lehet a nagy dobás a CSOK-ban
Az elmúlt másfél évben már 50 ezer családot tudtunk támogatni a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) keretében, ennek látszanak az eredményei és az igények. Lázár szerint ma Magyarországon 150-200 ezer olyan lakás van, melyek lakhatók, de üresen állnak, ezért ősszel meg kell vizsgálni, hogyan lehet növelni a támogatást a használt lakások esetében.
CSOK elvileg most is igénybe vehető használt lakásra, de korlátozottabb módon, mint új lakásra. Lázár valószínűleg arra utalhatott, hogy a kormány fontolgatja a használt lakások esetében is a CSOK igénybe vételének könnyítését, feltételeinek vonzóbbá tételét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kormány az alábbi döntéseket hozta tegnap:
- A kormány döntött két nagy vasúti projekt jóváhagyásáról: az egyik a Százhalombatta-Pusztaszabolcs, a másik pedig a Budapest-Rákos-Hatvan, ezek összesen 46 milliárd forintos többletkiadást jelentenek, 2022 körül készülhetnek el.
- Döntöttek arról, hogy 76 milliárd forint értékben megvalósul a Szeged-Szabadka gyorsvasút, a Szeged-Békéscsaba vasút fejlesztése és a Hódmezővásárhely-Szeged vasút kiépítése.
- A kormány megtárgyalta, hogy a minimálbér emelése milyen hatást gyakorol a Belügyminisztérium cégeire.
- Módosítják az államháztartási törvényt, szigorúbb lesz az elszámolás a tárcák és az NGM között.
- Áttekintették a 80 milliárd forintos pest megyei fejlesztési program állását.
- A zalaegerszegi autós tesztpálya kapcsán egyes földterületeket kiemelt fejlesztési területté nyilvánítottak.
- Az állatkertek és vadasparkok helyzetéről is tárgyaltak, a támogatásukról döntöttek, amire költségvetési fedezet még nincs. A tervek szerint 2018-21-ben a fővárosi mellett a vidéki intézmények is támogatást élvezhetnek.
- Kárenyhítést végeznek majd a Planetáriumban, hogy újra használható legyen.
- A lőtérfejlesztési programban első lépésben 40 lőteret hoznak létre a fővárosban és vidéken.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








