Fodor Zsóka élete ismét fordulóponthoz érkezett, a 84 éves színésznőnek ugyanis már a kilencedik alkalommal kell új otthont keresnie
A CSOK felülvizsgálatáról és az egészségügyi intézkedésekről beszélt Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
Ez várható az egészségügyben
A Sportkórház első nagyobb költözési fázisa június 30-ig megtörténik. Az egészséges Budapestért programot, és a SOTE fejlesztési programját első olvasatban tárgyalta ezeket, amelyek több százmilliárd forintos fejlesztések. A további olvasatokra a következő hónapokban kerül sor.
Az állami szolgáltatások elektronikus ügyintézésére nagy hangsúlyt fektet a kormány, erre a következő másfél évben mintegy 170 milliárd forintot költ majd el az ország, sokat tanulmányozták a bajor és a holland mintákat. A nagykövetségeken dolgozó konzulok elláthatják majd október 1-től az anyakönyvi feladatokat, erről törvényjavaslat készül.
Felülvizsgálják a CSOK-ot
Elkerülhetetlennek tartja a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, a CSOK rendszerének felülvizsgálatát Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint meg kell fontolni, miért nem az állam bonyolítja a támogatást a bankok helyett.
A tárcavezető azt mondta, hogy legkésőbb szeptemberben újra foglalkozni kell a CSOK-kal, összegezni kell a tapasztalatokat, mert egyrészt az otthonteremtést tervezők sok esetben bürokratikusnak, nehézkesnek tartják az igénylést, másrészt a bankok nem feltétlenül a kedvezményt ajánlják az igénylőknek, hanem inkább a saját terméküket.
Mégis, mi folyik a pesti agglomerációban? Rengetegen költöznek éppen ide 2026-ban: tudhatnak valamit
Lapunk 2026-ban is megvizsgálta, hogy a szűkebb értelemben vett agglomeráció települései közül melyeken nőtt kiugróan a lakosságszám
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







