Ez az eredmény alig marad el a 2024-es rekordtól, és 2017 óta az egyik legerősebb évnek számít.
Az idei első negyedévben 22 072 gyermek született, 1,7 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 38 589 halálozás jelentős, 16 százalékos növekedés a 2016. január-márciushoz képest. A természetes fogyás 16 517 fő volt, 5576-tal több az egy évvel korábbinál.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az év első három hónapjában 22 072 gyermek jött világra, ami 389-cel, 1,7 százalékkal maradt el a 2016. január-márciusi születésszámtól. A csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése jelentősebb mértékű, 17 százalék volt. Ezen belül januárban 26, februárban 22, márciusban pedig 1,9 százalékkal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében most is a tetőző influenzajárvány állhatott. A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-márciusi 10 941-gyel szemben 2017 első negyedévében 16 517 fő volt, ami 51 százalékos növekedést jelent.

A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó nagymértékű emelkedése megtorpant, és 2017. első negyedévében a regisztrált házasságok száma mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Az év első három hónapjában anyakönyvezett 6035 frigy 8,7 százalékkal, számszerűen 575-tel volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A szökőnaphatás figyelembevételével a visszaesés kisebb mértékű, 7,6 százalékos volt. Különösen a szezonon kívül eső februári hónap csökkenése volt meghatározó, amikor a házasságkötések kiigazított száma 13 százalékkal mérséklődött.
Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 2,3 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 2,3 ezrelékponttal, 6,8 ezrelékre emelkedett. Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos visszaesés az előző év január-márciushoz képest. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A születések száma régiónként különböző mértékben változott, négy régióban emelkedett, háromban pedig mérséklődött. A legjelentősebb emelkedést Dél-Dunántúlon (1,6%), a legnagyobb visszaesést pedig Közép-Magyarországon (6,6%) regisztrálták. A halálozások száma mindegyik régióban megnövekedett, legjelentősebb mértékben Dél-Dunántúlon (19%), legkevésbé pedig Észak-Alföldön (13%).
2017 első negyedévében a természetes fogyás üteme az összes régióban emelkedett. A születések jelentős mérséklődése miatt a legnagyobb, közel 75 százalékos növekedést Közép-Magyarországon regisztrálták. A házasságkötések száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon és Közép-Dunántúlon (14, illetve 12 százalékkal).
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







