Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
Tavasz vége hagyományosan a nyaralóvásárlás ideje, ilyenkor kb. 80 százalékkal több üdülő talál gazdára, mint az év többi időszakában. A magyarok legszívesebben a Balaton parti településeken keresnek pihenési lehetőséget, amelyet a helyi ingatlanárak folyamatos emelkedése, és a befektetői aktivitás is jól mutat. Nem csak az árak, hanem az ingatlanok típusa és a vásárlóközönség is jelentős változásokon megy keresztül.
A KSH adatai szerint idehaza tavaly több mint 27 ezer négyzetméternyi nyaralót adtak át, az előző évinél közel százzal több épületet. A nyaralók építése ugyan elmarad a lakásépítések számától, azonban a tendencia nagyon hasonló: 2012 óta a tavalyi adat volt a legmagasabb. A kiadott építési engedélyek és a több ezer, még csak tervezőasztalon lévő ingatlan révén az átadások száma az elkövetkezendő néhány évben fog tetőzni, véli Katona Tamás, a siófoki OTP Ingatlanpont vezető értékesítési tanácsadója.
Fővárosi árak a Balaton fővárosában
A Balaton és környéke a mai napig a legnépszerűbb nyaralócélpontok közé tartozik, egyre többen szeretnének ingatlant vásárolni a magyar tenger környékén. Ez az árakon is meglátszik: a fővároshoz közeli Balatonkenesén 15%-os, Siófokon pedig 11%-os növekedés volt egy év alatt. Az elmúlt években átadott vízparti újépítésű ingatlanoknak is köszönhető többek között, hogy a Siófoki és Fonyódi járásban már közel 300 ezer forintot kell fizetni négyzetméterenként az ingatlanokért. Országos összevetésben ezek a járások (fonyódi, siófoki és balatonfüredi) a népszerűbb fővárosi kerületek mögött be is kerültek a legdrágább húszba.
Inkább apartman, mint nyaraló
Nem csak az árak, hanem az értékesített ingatlanok típusa is kezd megváltozni. Sokak gondolatában a balatoni nyaraló a mai napig egy kisházat és telket jelent, gyümölcsfákkal és szőlővel. Ennek oka, hogy a déli parti települések vízparti külterületeinek 40-50 évvel ezelőtti felparcellázásával, és a Balaton partvédelmének kialakításával létrejövő telkek az ehhez hasonló építkezési formákra adtak lehetőséget. A 21. század vásárlói azonban egyre inkább újépítésű, partmenti, panorámás társasházi lakásokat keresnek. Ezek árszínvonala jóval magasabb, nem kizárólag a magasabb komfortfokozat, hanem a közvetlen vízkapcsolattal rendelkező építési telkek limitált száma miatt is. Az ingatlan-befektetők számára szintén vonzó a Balaton környéke, több település is mostanában látott hozzá új üdülőterületek kijelöléséhez, parcellázáshoz és közműfejlesztésekhez. Az új telkek beépíthetősége megengedi akár többlakásos apartman-házak építését, amely az átlagosnál magasabb haszonkulccsal kecsegtet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- véli az OTP Ingatlanpont szakembere, aki szerint a következő években ezres nagyságrendben kerülnek újépítésű ingatlanok a piacra, noha legtöbbjük még csak a tervezőasztalon létezik. A helyismerettel rendelkező ingatlanközvetítők ezért most abban tudnak leginkább segíteni a befektetőknek és a magánvásárlóknak, hogy hol várhatóak nagyobb fejlesztések, és hol a legérdemesebb ingatlanvásárlásban gondolkodni.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







