Az 1931-ben épült ház nemcsak prémium lokációja miatt számít ritkaságnak, hanem azért is, mert a világhírű Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik ikonikus épülete.
A KSH adatai szerint 2016 első három negyedévében majdnem 21 400 építési engedélyt, illetve bejelentést hagytak jóvá. Ez országosan több mint duplája, Budapesten a háromszorosa az előző évi adatnak. Az újlakás építések növekedését segítő számos intézkedés közül az építési engedély-könnyítés hatása is egyre inkább tetten érhető.
A CSOK 2015 júniusában lépett életbe, és felhasználási körét folyamatosan bővítik. Tavaly január 1-től 27%-ról 5%-ra csökkentették a lakásépítés áfáját. Kevesebb szó esik azonban arról, mennyire járul hozzá a növekedéshez, hogy már nem minden épületre kell építési engedélyt kérni. Az Építési törvény 2016 elejétől érvényes új rendelkezése szerint a 300 nm alatti, nem értékesítésre szánt lakóépület építése már egyszerű bejelentéssel is megkezdhető. Ráadásul az önerős lakásépítést támogatva, ugyancsak 2016-tól az építési költség áfatartalma, bizonyos feltételekkel 5 millió forintig visszaigényelhető.
Tavaly csak az első fél évben több mint 6500 egyszerű bejelentés érkezett újépítésű, 300 nm alatti ingatlanok építéséről. Ez az adat már túlszárnyalta a 2015 egész éves építési engedélyek számát. Ráadásul idén január elsejétől újabb rendelkezés lépett érvénybe, már nem csak az új építkezések megkezdésénél lehet az egyszerű bejelentést használni, hanem a meglévő épületek bővítésénél is, ha az összes alapterület nem haladja meg a 300 nm-et.
- értékelt Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







