Attól függ, melyik ország szokásait nézzük, hogy melyik nap jön a Mikulás 2025-ben.
Továbbra is élénkülőben van a vállalkozói lakásépítés: jelenleg félezer négy vagy több lakásos projektben hirdetnek eladó lakásokat országszerte. A lakásárak idén tovább drágulnak; a legnépszerűbb kerületekben és városokban 5-10 százalékos áremelkedés várható főleg a társasházi lakásoknál. Az új építésű ingatlanoknál pedig elsősorban az alacsonyabb árfekvésű külső kerületekben számíthatunk 5-10 százalékos drágulásra.
A kedvező feltételeknek köszönhetően egyre nagyobb a lakásépítési kedv: Az Otthon Centrum becslése szerint 2016 végéig összesen mintegy 25 ezer építési engedélyt adtak ki és az épített lakások száma elérte a 10-12 ezret. A legtöbb engedélyt Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon adták ki. Várakozásaik szerint 2017-ben lakást elsősorban Budapesten, a fővárosi agglomerációban, a vidéki régióközpontok és megyei jogú városokban és környező településeken, valamit a Balaton partján keresnek majd a vásárlók. A vállalkozások által épített új lakásokat elsősorban Budapest néhány kerületében (II. III. VI. VII. VIII. IX. XI. XIII. XIV.) és a megyeszékhelyeken adják át nagyobb számban az év folyamán, míg az egyéni építtetők a főváros környékén és a vidéki városok közeli településeken építkeznek majd leginkább. 2017-re az épülő új lakások száma elérheti a 14-16 ezret.
Mintegy félezer új lakásprojekt
A cég felmérése szerint Budapesten 338 projektben, közel 21 ezer lakás jelent meg online hirdető felületeken, ezek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb beruházás továbbra is a XIII. és XI. kerületben található. Az építkezések a két kerület szinte összes városrészét érintik, de a XIII. kerületben Angyalföldön, a Béke utca és Rákosrendező közötti sávban indult a legtöbb projekt, a XI. kerületben pedig a Madárhegy és Sashegy térsége a legnépszerűbb a fejlesztők körében. A pesti oldalon Zugló a projektek számában a II. kerülettel holtversenyben szintén dobogós, ugyanakkor itt a projektek többsége már kifutóban van, az épülő lakásoknak mindössze 35 százaléka köthető le.
A pesti belvárosban elsősorban tetőtér beépítések és a még megmaradt foghíj telkek beépítése zajlik. A legmagasabb fajlagos árak néhány luxuslakás projektekre jellemzőek.
Vidéki régióközpontjainkban és a megyei jogú városokban 163 projekt jelent meg online hirdetőfelületeken, amelyek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb Debrecenben és Győrben, itt zajlik a vidéki vállalkozói lakásberuházások közel harmada, a hat régióközpontban, valamint Sopronban található a beruházások közel három-negyede. A maradék tizenhat megyei jogú városban összesen 45 társasházi projekt jelent meg. Az említett projektekben, a nagyobb városokban, összesen 4400 lakás építése van folyamatban, melynek 56 százaléka köthető le. A legtöbb lakás Debrecenben épül (1100 darab), míg Győrben és Sopronban 550-550 új építésű lakást hirdetnek.
Tovább drágulnak idén a lakásárak
Idén várhatóan csökken a lakásár növekedés dinamikája. A legnépszerűbb kerületekben és városokban elsősorban a társasházi (tégla és panel) lakások tekintetében várható további 5-10 százalékos áremelkedés. Az új építésű lakásoknál pedig elsősorban az alacsonyabb árfekvésű külső kerületekben várható hasonló mértékű drágulás. Az alku mértékének változása, illetve az értékesítési idő átlagának stabilizálódása 2016-ban azt jelezte előre, hogy átlagosan az alacsonyabb árszegmensekben várható még inkább drágulás.
2016-ban az új lakások piacán a legtöbb adásvétel 20-35 millió forint között történt, míg a használt lakások két-harmada 10-25 millió forint között kelt el. Pest megyében a családi házak túlsúlya jellemző, itt az adásvételek meghatározó hányada 8-22 millió forint között volt.
A fővárosban a használt társasházi tégla lakások fajlagos átlagára a kerületek többségében 250-550 ezer Ft/m2 között alakult 2016-ban, míg a panellakások átlagos ára 220-350 ezer forint volt.
A családi házak kerületenkénti átlagára 200-500 ezer forint között alakult: a külső pesti kerületekben 200-300 ezer Ft/m2, a II. és XII. és a XIII. kerületben 500 ezer Ft/m2, a XI. kerületben pedig 400 ezer Ft/m2 körül alakult a fajlagos ár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fővárosban a legdrágább az V. kerületi belváros, ahol átlagosan több mint 800 ezer forintba került egy használt társasházi lakás négyzetméterára. A legalacsonyabb átlagos árszint a VIII. kerületben, a Fiumei út - Orczy út, valamint a X. kerület Sibrik Miklós út - Maglódi út - Fehér út közötti sávban volt jellemző, ahol 300 ezer Ft/m2 átlagáron keltek el a lakások.
A családi házaknál a listavezető Rózsadomb, ahol 600 ezer forintos négyzetméterár jellemző, míg a XII. kerület magasabb részein 500 ezer Ft/m2 átlagár volt mértékadó. A legalacsonyabb áron Újpesten értékesítettek családi házakat, mindössze 200 ezer forintért négyzetméterenként. Az agglomeráció településein a társasházi lakások és családi házaknál egyaránt Budakeszi járás települési voltak a legdrágábbak. A társasházi lakások ára meghaladta a 400 ezer Ft/m2-t, a családi házak pedig 250 ezer Ft/m2 átlagáron keltek el.
Tavaly 180-320 ezer forintos négyzetméterár jellemezte a Balaton menti társasházi lakások fajlagos árát tó körüli településeken. A magasabb árak Balatonfüred és Siófok térségében, míg az alacsonyabbak a kisebb városokban jellemzőek. A családi házak átlagára a Balaton keleti medencéjében, kivált annak nagyobb településeken 200 ezer forint körül, míg a nyugati medence kisebb településein 150 ezer forint körül alakultak. Új lakások nagyobb számban csak Siófokon fordultak elő a 2016-ban közel 500 ezer forintos négyzetméteráron. A Velencei-tó néhány településein a családi házak átlagára 180 ezer Ft/m2 volt.
Panelnél a legnagyobb árengedmény
A válság éveihez képest tavaly összességében csökkent az árengedmény mértéke. Ennek mértékét illetően azonban nem csak lakástípusonként, de a földrajzi régiók szerint is jelentős eltérés van.
Az alku mértékének további csökkenése elsősorban családi házak esetében várható ott is elsősorban a városokban, ahol még mindig jelentős az árengedmény mértéke a válság előtti szinthez képest. A társasházak alku szintje országosan közelít a válság előtti szinthez, azonban a vidék városokban, ahol az alku mértéke még mindig több százalékponttal elmarad a válság előtti értékektől ott további 1-5 százalékos csökkenés várható.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








