13 °C Budapest

Körömgyilkos székeket hív vissza az IKEA

2017. január 24. 08:32

Az IKEA visszahívja a MYSINGSÖ strandszékeket leesés, illetve az ujjak becsípődésének veszélye miatt.


Az bútoráruház közelményében arra kér mindenkit, hogy amennyiben 2017 februárja előtt vásárolt MYSINGSÖ strandszéket, vigye vissza a terméket a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a teljes vételárát.

Mi okozza a bajt?

A strandszék levehető huzatának mosása után, amennyiben a termék újra összeszerelése helytelen módon történik, felmerül a leesés, illetve az ujjak becsípődésének kockázata. Az IKEA öt olyan esetről értesült, amikor a nem megfelelő összeszerelés miatt a MYSINGSÖ strandszékek használat közben összedőltek. Mind az öt esetben ujjsérülés történt, ebből három baleset körömsérüléssel járt. Az említett sérülések Finnországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Dániában, illetve Ausztráliában történtek.

A balesetekről értesülve teljes körű vizsgálatot kezdeményezett a cég, mely eredményeinek ismeretében módosították a termék szerkezetét, tovább csökkentve ezzel a helytelen összeszerelés és az abból fakadó balesetek előfordulásának kockázatát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az új dizájnnal készült termékek várhatóan 2017 februárjától kaphatók az áruházakban.

A termékek cseréjéhez, illetve a teljes vételár visszatérítéséhez nem szükséges a vásárlást igazoló blokk bemutatása. További részletek elérhetők az áruház weboldalán vagy az ingyenesen hívható +36-1-460-31-60-as telefonszámon. Az áruházlánc elnézést kér az esetleges kellemetlenségekért.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem